Köznépi lakóhelyek

Miközben a világ népi építészete rendkívül változatos, sokszor szinte ugyanazok az épülettípusok jelennek meg különböző földrészeken. Ennek az érdekes jelenségnek a gyökereit keresi a Habitatio tananyag a földrajzi elhelyezkedés, az éghajlati viszonyok, a növényzet, az életmód és a munka összefüggésében.

A népi építészet legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a ház építése során nem találkozunk elkülönült szakmákkal és szakemberekkel, a házakat általában a lakók közössége építi. Nincsenek tervezők, minden ház pontosan követi a meglévő mintákat. Nincsenek különleges építőanyagok, minden abból készül, ami a közelben elegendő mennyiségben rendelkezésre áll. És nincsenek speciális eszközök sem, a házak építéséhez ugyanazokat a szerszámokat használják, amiket a napi munka során. Ez a négy feltétel nem csak leírja az épületek keletkezését, garantálja is a minőségi eredményt. Ha az emberek jól ismert anyagokból és szerszámokkal, évszázadok kipróbált tervei alapján építenek saját maguknak, általában hosszú távra, akkor természetes, hogy célszerű, tartós, esztétikai értéket hordozó épület születik.

A vernakuláris, vagy köznépi építészet ennél kevésbé szigorú, befogad kortárs hatásokat, alkalmaz gyárban készült anyagokat és termékeket is. Vannak határesetek, amelyek a szempontok többsége szerint akár bele is tartozhatnának a köznépi építészetbe. A fejlődő országokban a szegénynegyedek lakói is maguk építkeznek. Abból és azzal, amit találnak, speciális eszközeik nekik sincsenek. Szigorú, évszázadokon át csiszolódott mintákat nem, csak bizonyos módszereket alkalmaznak, amelyektől az építményeik valamelyest hasonlítanak egymásra, de nem tipizálódnak olyan mértékben, mint a népi építészet közismert darabjai. 

A régi korok városi házai viszonylag pontos mintákat követnek, elérhető építőanyagokból készülnek, de az építésük során már kőművesek, asztalosok dolgoztak, tehát nem mondhatjuk, hogy a lakók maguk építették őket, és azt sem, hogy a hétköznapi élet eszközeivel. Egyre gyakoribbak azok a turistáknak készült utánzatok, amelyek látszatra hagyományosak, távolról akár össze is téveszthetők a valódi népi épületekkel, de a figyelmes szemlélő számára csalódást okoznak, mert semmilyen szempontból nem autentikusak. Nem maguknak építették az emberek, sokszor ipari előállítású anyagokat és eszközöket felhasználva, az eredeti terveket hanyag módon leegyszerűsítve.

Öt földrész köznépi lakóhelyeit nem lehet 40 példával bemutatni, a gyűjteménynek ez nem is célja. Az viszont igen, hogy minél több szempontból mutassa meg az épületek sokféleségét. Legyen példa sivatagi, esőerdei és sarkvidéki házra, legyen sátor és barlang, legyen fából, kőből és vályogból készült ház, és legyen olyan is, amelyben nem egy család, hanem az egész faluközösség lakik. A típusok legyenek elterjedtek, de minél kevésbé közismertek.

A népi építészet példái folyamatosan és megállíthatatlanul tűnnek el a földről. Egyes kontinenseken szinte már csak rekonstruált épületek láthatók, máshol skanzenekbe szállították az utolsó példányokat, de vannak olyan helyek is, ahol szinte változatlanul, a több évszázaddal ezelőtti módon élnek, és építik a házaikat az emberek. Ezek a helyek távol esnek a civilizációtól, létükről jobbára csak a műholdfelvételeknek köszönhetően szerzünk tudomást.

Ahol még él a népi építészet, ott minden egyes épület szigorú szabályok alapján jön létre. Ezeket a szabályokat mindig a helyi kultúra határozza meg. Gondolhatnánk, hogy a népi építészet lényegében kulturális kérdés. Hihetnénk, hogy valamikor régen, ismeretlen körülmények között létrejöttek a követendő minták, és ezeket a közösség az idők folyamán mindig csak akkor módosítja (és akkor is csak a lehető legkisebb mértékben), ha az már elkerülhetetlen. A minták átörökítésének mechanizmusa fontos, de legalább annyi figyelmet érdemel a minták létrejötte. A következő részekben az éghajlati övezetek működéséről, klíma és biom viszonyáról, a növényzet és az építőanyagok összefüggéseiről lesz szó, hogy jobban megértsük, miért nem különböznek az egymástól távoli, de hasonló időjárási körülmények között élő népek lakóhelyei. Mint az Orosz Távol-Keleten élő csukcsok, Szibéria északi részén a nyenyecek, Skandináviában a számik sátrai, amelyek mind szinte ugyanazok, mint az észak-amerikai indiánok tipijei.

éghajlati övezetek

1972-ben készítette az Apollo 17 legénysége a Blue Marble című híres fotót. Ez volt az első kép, amelyen a Földet teljesen szemből világítja meg a nap. A bolygó valóban kék, illetve kék és fehér – Afrika és az Arab-félsziget barna foltja alig változtat az összképen. Három évtized múltán, a műholdak rohamos fejlődésének köszönhetően a Blue Marble új jelentést kapott: 2002-ben adta ki a NASA a teljes Földet bemutató, 1km/pixel felbontású képgyűjteményét, amelyet 2005-ben egy kétszeres felbontású, Blue Marble Next Generation követett. Azóta elkészült a Blue Marble 2012 is, a fejlődés megállíthatatlan, az egyre jobb technikának köszönhetően már nem csak kék és fehér a bolygó, valósághűek a színek, részletesek a formák.

Szerencsés helyzetben vagyunk. A műholdképek és animációk segítségével ma már viszonylag könnyű elképzelni a bolygó légkörének működését. Azt tudjuk, hogy a sarkoktól az egyenlítő felé egyre erősebb a felmelegedés. Gondolhatnánk, hogy emiatt állandó légmozgás alakul ki, amely a sarkoktól az egyenlítő felé szállítja a levegőt, ott állandó esőzések kíséretében felszáll, majd a magas rétegekben a sarkokig visszaáramlik, és leszáll. De Nem így történik, mert a Föld forgása következtében a légáramlatok eltérülnek, és nem jutnak el csak az út harmadáig, így három cella alakul ki mindkét féltekén. A cellák találkozásánál felszálló és leszálló légmozgás alakul ki, ezek okozzák a trópusi esőket és a sivatagi szárazságot.

Az elméleti globális cirkulációt más tényezők is befolyásolják. Az évszakok váltakozásával a csapadékos és száraz zónák vándorolnak, ettől az esőerdők és a sivatagok területe kisebb lesz, az átmeneti területeké nagyobb. Jelentős a tengerek és óceánok hőmérséklet-kiegyenlítő szerepe, és az sem elhanyagolható, hogy a kontinensek belsejébe nehezen jut el csapadék, ezért például Ázsia belső területei szárazabbak, mint ahogy a modell alapján várhatnánk.

A hőmérsékleti és csapadék-adatok rendszerezésével jól használható éghajlati kategóriák állíthatók fel. A leginkább elfogadott rendszert Vladimir Köppen hozta létre 1884-ben, ezt több módosítás után ma is használják. Öt fő kategóriája van (trópusi, száraz, mérsékelt, szárazföldi és hideg éghajlat), maga a rendszer 28 (néha 29 vagy 30), mérésekkel pontosan meghatározott kategóriából áll.

Az éghajlati viszonyok (hőingadozás, szél, fagy, csapadék) következménye a talajok kialakulása. A nagy klimatikus egységek életközösségei (növények, állatok, talajlakó élőlények), a biomok szintén az éghajlati viszonyoktól függnek. A jelenleg használt többféle felosztás közül a WWF 14 szárazföldi biomot megkülönböztető rendszere a leginkább elfogadott.

biomcsoportok és építőanyagok

A 14 biom a faállomány szempontjából három nagy csoportba sorolható: vannak erdős, átmeneti és száraz területek. A legjelentősebb erdők a trópusokon és a szubarktikus területeken találhatók. Az átmeneti területek eredetileg fás-füves szavannákat és sztyeppéket jelentettek, de az ember civilizációs tevékenysége következtében már az eredetileg erdős európai területek is ide tartoznak. A száraz területek nem csak sivatagokat és félsivatagokat jelentenek, ide tartoznak a szinte csapadékmentes sarkvidékek is.

Az erdők, az átmeneti és a száraz területek az egyenlítőtől a sarkokig jellemzően sávokban helyezkednek el:
– Trópusi és szubtrópusi erdős területek (esőerdők, monszunerdők)    
– Trópusi és szubtrópusi átmeneti területek (szavannák)  
– Száraz területek (sivatagok, félsivatagok, száraz éghajlatú hegységek)  
– Mérsékelt égövi átmeneti területek (sztyeppék, mediterrán területek)  
– Kontinentális és mérsékelt égövi erdős területek (fenyőerdők, lombos erdők)  
– Hideg területek (tundrák) 

Erdős területeken szinte kizárólag fából és növényi anyagokból készülnek a népi lakóhelyek. Egy árnyékoló fedél vagy kunyhó tetőszerkezetéhez is több méter hosszú, szilárd, könnyen alakítható anyagra van szükség, erre a fa és a bambusz a legalkalmasabb. A levelek, rostos indák és a többi növényi anyag sokoldalúan használható rögzítésre, tetőfedésre, térelhatárolásra, vázkitöltésre.

A különféle átmeneti területekre jellemző, hogy erdőségek és száraz területek között helyezkednek el, jellemzőik fokozatosan változnak. Az egyre ritkábbá és értékesebbé váló faanyagot azzal helyettesítik, amivel tudják: a falakat kőből vagy sárból építik, a tetőkhöz a legszükségesebb mennyiségű fán kívül gallyakat, leveleket és füvet használnak. A szárazabb vidékeken még a tehéntrágya is fontos építőanyaggá lép elő.

Száraz területeken nagyon kis mennyiségű faanyag áll rendelkezésre, ezért még a födémek és tetők is földből, vályogtéglából vagy kőből készített boltozott szerkezetek. Sivatagokban jellemző lakásmód még a barlang és a sátor. Barlangokat lehet találni, de kedvező körülmények esetén lehet földbe vagy laza kőzetbe vájni is. A sátrakhoz állatbőröket, szőtteseket, növényeket szokás használni, a vázhoz szükséges faanyagot messzebbről is be lehet szerezni.

Mivel sok épület alaptípusa létezik fából, érdemes az egyes anyagváltozatokat (föld, vályogtégla, kő, növényi anyagok) a fa helyettesítéseként felfogni. Egyszeres helyettesítésnek nevezzük azt, amikor a függőleges teherhordó szerkezeteket (általában falakat) helyettesíti más anyag, kétszeres helyettesítésnek azt, amikor a függőleges szerkezeteken kívül a vízszintes szerkezetek (födémek és tetők) is más anyagból készülnek.

épületformák

A népi épületek nem egyedi darabok, mindegyikből sok, egymással majdnem megegyező példány készül. Ezek a típusok, bár különböznek egymástól, rendszerbe foglalhatók. A rendszer alapja a méret és a szerkesztési elv. A kisebb és nagyobb épületek egyaránt lehetnek centrálisak, hosszanti elrendezésűek, vagy vertikálisak. A szerkesztésben is vannak határesetek: az ovális alaprajzú maja házak és malokák a zömök alaprajzi arányaik miatt inkább a centrális épületekhez tartoznak, mint a hosszházasokhoz.

Amikor a lakóhelyek formáiról beszélünk, érdemes különválasztani a barlangokat, a fedeleket és a sátrakat az épületektől. A barlangok általában valami speciális helyi adottságot használnak ki, mint a talaj vagy kőzet kedvező anyaga, ebből következően más lesz a formájuk, mint az épületeknek. A sátrak és jurták a nomád életmód kiszolgálására készülő mobil lakóhelyek, és bár vannak formailag rokon kunyhók, az áttelepíthetőség különleges szerkezeti megoldásokat követel. A fedelek, a trópusokon és száraz területeken alkalmazott, általában ideiglenes használatú esővédő vagy árnyékoló szerkezetek más lakóhelyektől eltérően nem alkotnak zárt teret.

A barlangok a formájuk alapján négy csoportba sorolhatók:
– egyedi, amelyet nem épített a lakójuk, csak talált, mint az ősemberek vagy a remeték
példa: niaux-i barlang
– halmaz, amely a kőzet és a domborzat változatos tulajdonságai folytán nyerte el az alakját, mint a kappadókiai, grúz barlangok
példa: vardziai barlanglakások
– sorolt, amelyet hosszú, lösz- vagy puha kőfalba vájtak szabályos rendben, mint sok helyen Kínában
példa: xiani barlanglakások
– centrális, amikor egy központi mélyedésből nyílnak az egyes barlangok, mint Tunéziában és Kínában szintén sok helyen
példa: yaodongi barlanglakások

A sátrak a formájuk alapján négy csoportba sorolhatók:
– kúpos, amely egyenes fa tartók összerakásával készül, mint a tipi vagy a számi sátor
példa: tipi
– jurta, amely a sátrak speciális változata, mint a mongol, türkmén, kazah és karakalpak jurta
példa: jurták
– négyszögletes, amelyet a sivatagban használnak, mint a beduin, a berber, vagy a tibeti sátor
példa: tibeti nomád sátrak
– gömbölyű, amely hasonló némely sivatagi kunyhóhoz, mint a kel ferwan, az afarok, vagy közép-ázsiai nomádok sátrai
példa: shahsavan sátor

A fedelek a formájuk alapján két csoportba sorolhatók:
– féltető, amely csak egy félnyereg vagy vízszintes tető, mint a dél-amerikai tapiri vagy az ausztrál típusok
példa: tapiri
– félkupola, amely csak az ülő embert védi, mint az ausztrál őslakosoknál és a pigmeusoknál
példa: pigmeus esőtető

Az épületek a formájuk alapján hét csoportba sorolhatók:
– kunyhó, amely egyszintes, egytraktusos centrális ház, mint az afrikai szavannákon sok helyen, de a sarkkörön túl is
példa: inuit iglu
– kis ház, amely egyszintes, egytraktusos, hosszúkás ház, mint az európai falvakban a legtöbb helyen
példa: finn parasztházak
– torony, amely többszintes, egytraktusos centrális ház, mint a Kaukázusban, a Közel-Keleten és Indonéziában egyes helyeken
példa: ushguli lakótornyok
– gyűrű, amely egy- vagy többtraktusos, nagy méretű, központi udvarra szerkesztett ház, mint a dél-amerikai shabono és a kínai tulou
példa: longnani erődházak
– csarnok, amely többtraktusos, nagy méretű, központosan szerkesztett, egyterű ház, mint a dél-amerikai malokák
példa: kubeo maloka
– nagy ház, amely többtraktusos, nagy méretű, hosszúkás ház, mint a német parasztházak és a délkelet-ázsiai hosszúházak
példa: berni farmház
– halmaz, amely sok egytraktusos, kunyhószerű elemből összeépített ház, mint az afrikai szavannák halmazai és a pueblo indiánok települései
példa: taos pueblo

TÍPUSOK

Hasonló anyagú és formájú építményeket nem csak egymás közelében találhatunk, példa erre az amerikai indiánok tipijéhez hasonló sátor, amelyet a számik lavvunak, a nyenyecek csumnak neveznek, de a csukcsok jarangája sem sokban különbözik ezektől. Az óriási távolság, a különböző nyelvek és kultúrák dacára a típus mindenhol hasonló méretű, háromszög alakban egymásnak támasztott fákból és a vázat beborító állatbőrökből készül.

A hasonlóság oka az azonos éghajlat, és ami ebből következik: a növényzet, a megszerezhető élelem, az életmód, a rendelkezésre álló építőanyagok. A hideg éghajlaton csak nomád állattenyésztők tudnak megélni, sátraikkal vándorolva a legeltetésre éppen alkalmas területek között. Építeni csak könnyen hordozhatót lehet, erre alkalmas anyag nincs is az állatbőrön és a fán kívül. A kellemetlen időjárási körülmények között az egyszerű konstrukció nagy előnyt jelent.

A sátor kialakítása szinte levezethető az éghajlatból, és ez nem csak a tundrákon van így, más klímák és biomok esetében is meghatározott az épület kialakítása, ha nem is ilyen mértékben. A továbbiakban a már említett hat biomcsoport szerint következnek a leginkább jellemző köznépi lakóhelytípusok.

Trópusi és szubtrópusi erdős területek

Amazonas-medence és Közép-Amerika
Kongó-medence és a Guineai-öböl partja
Délkelet-Ázsia és Indonézia

A három nagy erdős területen egész évben egyenletesen meleg, de sosem forró az idő. Az egyenlítő közelében mindig nagy mennyiségű eső esik, a monszunerdők felé távolodva csökken a mennyisége, de az év nagyobb részében ott is jelentős csapadékra lehet számítani. Ilyen körülmények között az erdők mindent egyenletesen beborítanának, ha nem irtanák őket.

Szerkezetek építéséhez korlátlan mennyiségű fa áll rendelkezésre, tetőfedéshez és térelhatároláshoz is könnyen találhatók alkalmas növények, ezért más anyagokat szinte nem is használnak. Védekezni csak az eső ellen kell, ezért vagy akkora házakat építenek, hogy nagy közösségek együtt tudnak élni és dolgozni bennük, vagy kisebbeket egészen közel egymáshoz, hasonlóan az egyutcás falvakhoz.

Az esőerdők mélyén a legutóbbi időkig konzerválódott a halászó-vadászó-gyűjtögető életmód, a peremvidékeken, a kevésbé zárt növényzetű monszunerdőkben, és nem utolsó sorban a kiirtott őserdők helyén ma már a földművelés jellemző. Minden törzs a körülményektől függően vegyíti az ősi módszereket a később meghonosodott növénytermesztéssel és állattartással.

Jellemző épülettípusok

fedél (anyag: fa és növények)
Esővédő fedelet halászó, vadászó, gyűjtögető népek készítenek, mindig csak amikor szükség van rá, és mindig abból, ami épp rendelkezésre áll. A pigmeusok egész évben vándorolnak, az új helyen ágakból építenek kis félkupolákat, ezeket lombokkal fedik be, és már kész is a hajlék. Dél-Amerikában ágakból képeznek vázat, ennek félnyereg tetőjét fedik falevelekkel. A legegyszerűbb fedél az Amazonas menti halászoké: félkörben egymásra hajló pálmaleveleket szúrnak a parti homokba.
példa: Mashco-piro ideiglenes szállás

gyűrű (anyag: fa és növények)
Ha olyan sok félnyereg tetős fedél kerül egymás mellé, hogy elfér alattuk az egész falu, akkor esőben (az év nagy részében!) is jól működik a közösség. Ráadásul ez a tető gyűrű alakú, így egy minden oldalról védett építmény közepén magától kialakul a falu közösségi tere. A nagy közös tető alatt a lakók családonként rendeződnek csoportokba, külön tűznél főznek, egymás közelében kifeszített függőágyon alszanak. A fából készült és levelekkel fedett gyűrű nem csak félnyereg, hanem nyeregtetős változatban is elterjedt.
példa: Yanomami Shabono

csarnok (anyag: fa és növények)
A malokák, ezek a Dél-Amerikára jellemző közösségi csarnoképületek látszólag erősen különböznek a shabonóktól. De ha elképzelünk egy olyan gyűrűt, amelyik annyira kis átmérőjű, hogy a nyitott udvar teljesen eltűnik és a félnyereg tetők összeérnek, akkor egy kör alakú malokához hasonló épületet kapunk. A rokonság azért is hihető, mert nem csak az anyagok és a szerkezetek, a belső használat rendje ugyanaz, mint a shabonókban. Általában nem kör alakúak, a legtöbb ovális, de léteznek téglalap alakú, nyeregtetős malokák is.
példa: Xingu maloka 

nagy ház (anyag: fa és növények)
A hosszúházakban nagycsaládok vagy faluközösségek élnek egy tető alatt, mint a malokákban, de nem egy nagy közös térben. Minden családnak megvan a saját, másoktól elzárt területe, amely a típusok többségében legalább ugyanakkora zárt és fedett közösségi térrel egészül ki. A hosszúházak általában lábakon állnak, nyeregtetősök, több traktusú szerkezetük fából és bambuszból készül, fedésük pálmalevél, fű, zsindely vagy fakéreg.
példa: Iban hosszúház

kis ház (anyag: fa és növények)
A trópusi esőzések ellen nem csak csarnokokkal és hosszúházakkal lehet védekezni: Afrikában és Délkelet-Ázsiában sokszor (az egyutcás falvakhoz hasonlóan) egytraktusos, változatos tetőformájú házakat építenek sűrűn egymás mellé. A fából, bambuszból, pálmalevélből és fűfélékből készült épületek látszólag nagyon különböző léptékűek, de a lábakra állítás és a sok esetben óriási tetőszerkezet ellenére mindegyik ház egyszintes, és szinte mindig osztatlan lakóterű.
példa: Zafimaniry faházak,  Niha ewali, Niha öri

További épülettípusok

kunyhó (anyag: fa és növények)
Az állandó heves esőzések miatt a trópusokon nem célszerű különálló kunyhókban lakni. Délkelet-Ázsiában mégis építenek kunyhókat, de minden irányban erősen túlnyúló tetőkkel, hogy a sűrűn épült házak között az esőtől védve lehessen közlekedni. A megtévesztően nagy tető alatt szokásos méretű alapterületen élnek a családok. A házak bambuszból, hasított deszkából és fűfélékből készülnek.
példa: Wewewa ház, Palánkfalú ház

torony (anyag: fa és növények)
Egyes trópusi épülettípusok nem csak magasak, többszintesek is. Tagolásuk szigorúan függőleges, a szintek általában egyterűek, és a többitől különböző funkciójúak. A többféle fából és fűféléből épült ház a lakóhelyeknek egy olyan ősi típusa, ahol minden együtt, illetve egymás fölött van: az állatok tere, a lakás, a magtárak, és a család szent tárgyai.
példa: Manggarai Mbaru Niang

kis ház (anyag: fa és növények)
Különleges helyzetek különleges megoldásokat inspirálnak: az Amazonas és a Kongó árterében általában cölöpökre építik a házakat, de vannak úszó, illetve áradás esetén felúszó házak is. Hajókon nem csak halászni, lakni is lehet, mint ahogy házat építeni sem csak a földön vagy lábakon szokás, hanem akár ötven méter magas fák tetején, ha úgy tartják a legbiztonságosabbnak. Ezek a különleges megoldások általában kicsik, egyszerűek, és fából készülnek.
példa: Beléni cölöp- és tutajházak, Bajau banglo, Korowai treehouse

Trópusi és szubtrópusi átmeneti területek

Dél-Amerika középső része
Afrika legnagyobb része a sivatagok és az esőerdők kivételével
Ausztrália északi része

A trópusi erdők és a sivatagok között folyamatos az átmenet. Először a fák ritkulnak meg és lesznek kisebbek, később átadják a helyüket a bokros és füves területeknek. Az esős évszak hossza is folyamatosan csökken a trópusi erdőktől, a fás szavannákon az év fele, a félsivatagoknál, sivatagoknál meg is szűnik.

Az esős vidékeken növénytermesztésből lehet megélni, a szárazabbak felé az állattenyésztés veszi át a fő szerepet. A faállomány ugyanezt a változást írja le: a fás szavannákon még a házak nagy részét fából építik, a füves szavannákon már inkább csak a tetőt, a félsivatagokhoz érve már mindent földből vagy kőből kell építeni.

A terület jellemző háztípusa a kunyhó, alapvetően kör alaprajzzal, de megtalálhatók szögletes formájúak is. A szárazabb vidékek felé közeledve a kunyhókat épített kerítések veszik körül, a házak is egyre sűrűsödnek, a sivatagok közelében megjelennek a halmazszerű települések is.

Jellemző épülettípusok

kunyhó (anyag: fa és növények, egyszeres helyettesítés, kétszeres helyettesítés)
A trópusi és szubtrópusi átmeneti területeken a kunyhók egytraktusosak, méretük ebből következően eléggé hasonló. Leginkább kör alaprajzúak, ritkán négyzetesek, az egyetlen különlegesség az ovális maja ház. Tetőformájuk az alaprajzhoz igazított, kúp vagy gúla, de a maja ház egyedi tetőformája is az alaprajzából következik. Az igazi változatosság a felhasznált anyagokban van: a falakat építhetik farönkökből, sárral betapasztott rönkökből, favázas vályogból, tiszta (tehéntrágyával szilárdított) vályogból, kőből vagy kőből és vályogból vegyesen is. A tetők váza általában fából készül, fedésre sokféle növény használható. Amikor már egyáltalán nincsen használható faanyaguk, akkor vályogból és/vagy kőből boltozott szerkezetű kunyhókat építenek.
példa: Maja ház, Maszáj kunyhó, Dorze kunyhó, Musgum kunyhó

halmaz (anyag: egyszeres helyettesítés, kétszeres helyettesítés)
Az átmeneti terület peremén, a sivataghoz közeli részen nagy fák már nem élnek meg, ezért csak kis fesztávú fafödémek készíthetők. A hagyományosan alkalmazott boltozatokkal szintén nem lehet nagyobb távolságot áthidalni, így minden épületelem mérete korlátozott. Ami méginkább halmazszerűvé teszi az épületeket, a többnejűség: egy poligám nagycsaládban néhány férj, sok feleség, és rengeteg gyerek lakik együtt, az udvaron tartott állatokról nem is beszélve. A sok kis részből álló, sok szereplőt befogadó halmazok vályogból, vályogtéglából és kőből épülnek.
példa: Bandiagara sziklalakások, Gurunsi földházak

Száraz területek

Sziklás-hegység déli része
Andok-hegység
Szahara, Arab-félsziget, Iráni-felföld és Közép-Ázsia
Kalahári-medence
Ausztrál sivatagok

Az öt terület nem teljesen ugyanolyan: vannak köztük forró homok- és kősivatagok, és vannak hűvösebb, de hasonlóan száraz éghajlatú fennsíkok és hegyvidékek is. Mindenhol nagy a napi hőingadozás, cserjéknél nagyobb növények nem élnek meg, sok a teljesen kopár terület is.

A félsivatagos területek nomád állattenyésztésre alkalmasak, az itt lakók életmódja is ehhez igazodik. Az évszakok váltakozásával új legelők után kell költözni, ehhez különféle sátrakra, jurtákra van szükség. Ezeknek a hordozhatóságon kívül fontos tulajdonságuk, hogy sokszor nem teret zárnak be, csak árnyékolnak. A mobil lakóhelyek vázszerkezetéhez általában kevés fát használnak, ezt szövettel, nemezzel, náddal, vagy bőrökkel borítják be. Készülnek a sátrakhoz hasonló ideiglenes használatú kunyhók is, ezeket könnyen elérhető anyagokból építik, kevésbé igényesen.

Kedvező körülmények esetén barlanglakások is épülnek. Ahol a puha kőzetbe könnyen lehet járatokat vájni, ott ki szokták használni, hogy a nagy tömegű kő teljesen kiegyenlíti a nappali és éjszakai hőmérséklet ingadozását.

Jellemző épülettípusok

sátor (anyag: fa és növények, egyszeres helyettesítés)
A sivatagok lakói nem tudják nélkülözni a fát, bármennyire kevés is áll rendelkezésre. A rövid, vékony és görbe ágakat nagy találékonysággal használják fel, másból ugyanis nem tudnak vázat készíteni. A sátrak fedése ezzel szemben nagy változatosságot mutat: a legtöbb növényi anyag alkalmazható eredeti vagy feldolgozott alakjában, de kecske-, teve vagy jakszőrből is szőnek ponyvát. A sátrak formája és mérete is változatos, mint ahogy a lakók száma is néhány személytől a nagycsaládig terjed. Nem minden sátor, ami annak látszik: egyes kunyhók megtévesztésig hasonlóak, de olyan anyagokból készülnek, amelyek nem alkalmasak a szállításra és az újabb összeépítésre.
példa: Kel Ferwan tuareg sátor, Afar sátor, Beduin fekete sátor, Türkmén jurta

További épülettípusok

halmaz (anyag: egyszeres helyettesítés, kétszeres helyettesítés)
Sivatagok határterületein a hőség elleni védekezés, és a kelleténél kevesebb fa egyedi megoldásokat eredményez: szinte ablaktalan, de átszellőztetett üregeket építenek maguknak az itt lakók. Ennek többszintes, lapostetős változata az amerikai pueblo, egyszintes, kupolával fedett a török és szír méhkas alakú ház. Az építőanyagok választéka szűkös: a falak és boltozatok vályogból, vályogtéglából, elvétve kőből készülnek.
példa: Méhkas alakú ház

barlang (anyag: kétszeres helyettesítés)
A hőség és a nagy hőingadozás ellen a legjobb védelem a nagy hőkapacitás, amit bizonyos mértékig falakkal is el lehet érni, de a sivatagos területeken erre sokkal alkalmasabbak a barlangok. A megoldás függ a kőzet fajtájától és elhelyezkedésétől: vájnak szabad elrendezésű barlangokat meredek hegyoldalakba, mint Kisázsiában és a Közel-Keleten, de Észak-Afrikából ismert a gödörház, ahol egy nagy kerek, több szint mélységű gödörből indulnak sugárirányban a helyiségek járatai.
példa: Matmata gödör-ház

fedél (anyag: fa és növények)
A sivatagi, félsivatagi fedelek a trópusiaktól eltérően árnyékolásra szolgálnak, esővédő szerepük ritka.
Általában ideiglenes szállások, de lehetnek kiegészítő építmények is, mint a navajo földkunyhók melletti nyári árnyékvetők. Változatos alakjuk az éppen elérhető fáktól, bokroktól és növényektől függ: lehet földön álló félkupola gallyakból, lábakon álló vízszintes faépítmény, vagy kéreggel burkolt félhenger. A legtöbb fajta fedél Ausztráliában használatos, ott még lábakon álló, megemelt felületű, “kétszintes” fedél is van.
példa: –

kis ház (anyag: fa és növények)
Forró, száraz területeken nem érdemes kis házakat építeni, viszonylag nagy felületük miatt gyorsan átmelegednek. Ha mégis épülnek, kedvező, sivatagokban kivételes körülményekre gyanakodhatunk, mint a nagy vízfelületre a mudhif esetében. A kedvező környezet önmagában nem elég, az erős napsütés miatt a házakat jó szellőzéssel, nagy belmagassággal kell megépíteni.
példa: Mudhif

torony (anyag: egyszeres helyettesítés)
Egyik éghajlaton sem magától értetődő tornyot építeni, és abban lakni. Ez a megoldás nem a környezetből vagy az építőanyagokból következik, szinte mindig törzsi, nemzetségi viszálykodás van a háttérben, mint ahogy az aszír ház esetében is. A feladat a sokszor állatokat is rejtő erőd lakhatóvá tétele: a pásztorok vastag, nagy hőtároló képességű falakat építenek, ügyelnek a szintek közötti átszellőzésre, de még így is előfordul, hogy a tetőteraszon, az épület legelviselhetőbb részén kénytelenek tölteni az éjszakákat.
példa: Aszír ház

Mérsékelt égövi átmeneti területek

Amerikai Egyesült Államok legnagyobb része
Patagónia és a Pampák
Atlasz-hegység, Európa jelentős része, Kis-Ázsia, Szibéria jelentős része, Kelet-Kína
Ausztrália déli részei és Új-Zéland

A sivatagok és a mérsékelt égövi erdőségek közötti terület nem esik pontosan egybe a biomhatárokkal, a sztyeppéken és a mediterrán vidékeken kívül ide tartoznak azok az eredetileg erdős területek is, amelyeket már évszázadokkal ezelőtt mezőgazdasági művelésbe vontak. Az alapvető megélhetés is többféle, az erdők közelében inkább a földművelés, a sivatagok felé inkább az állattenyésztés jellemző.

Éghajlati szempontból is nagy a heterogenitás, az itt lakókat a hidegtől, a forróságtól, az esőtől és a hótól csak a házak védik meg. Az építéshez használható anyagok is különbözőek: az erdős vidékekhez közel sok fát használnak, az átmeneti területek nagy részén a falak vályogból és kőből készülnek, a legszárazabb részeken használható épületfa hiányában már tiszta kő- és vályogházak is épülnek.

A házformák szintén változatosak. Európában és Észak-Amerikában a legjellemzőbb a kis ház, de előfordul kunyhó és nagy ház is, más földrészeken szinte az összes házforma megtalálható.

Jellemző épülettípusok

kunyhó (anyag: fa és növények, egyszeres helyettesítés, kétszeres helyettesítés)
Évszázadokkal ezelőtt még Európában is sokan éltek kunyhókban. Az egykor elterjedt kör alakú kelta épületek leszármazottai a spanyol pallozák, ezek a terméskő falas, fa tetős, zsúppal fedett, sokszor amorf alaprajzú lakóházak. Mediterrán vidékeken kőből falaztak és boltoztak ideiglenes mezei épületeket, több ilyen összeépítése a trulló, amely már állandó lakóhely. Észak-Amerikában még kétszáz évvel ezelőtt is sokan laktak földkunyhóban. A kerek, kicsit lemélyített, fából készült és földdel fedett épületek délnyugati változata, a navajo hogan a XX. század elején tűnt el véglegesen.
példa: Piornedoi palloza, Hidatsa földkunyhó

kis ház (anyag: egyszeres helyettesítés, kétszeres helyettesítés)
Már az ókorban sem csak kerek kunyhók épültek Európában. A cölöpházak és a germán hosszúházak leszármazottai, az egytraktusos, nyeregtetős épületek már akkor is sok helyen, sokféle anyagból készültek, és rugalmasságuk, bővíthetőségük folytán egyre jobban elterjedtek. Méretük, alakjuk a tisztán fából készült mintákat követi, a falak bármilyen rendelkezésre álló anyagból készülhetnek, a tetőszerkezet azonban nehezen helyettesíthető. De erre is van példa: Santorini szigetén az épületeket kőből faragott dongaboltozattal fedik le.
példa: Skót fekete ház, Izlandi gyepház

További épülettípusok

sátor (anyag: egyszeres helyettesítés)
A közhiedelemmel ellentétben a tipik, az indián sátrak nem állandó lakóhelyek voltak, arra a földkunyhók, más területeken a hosszúházak szolgáltak, a sátrakat csak bölényvadászat idején használták. Az európai és és ázsiai nomádok sátraihoz hasonló formájú, fa vázból és állatbőrökből készült tipiket könnyű felállítani és szállítani, a fűtés és a szellőzés a ponyva különböző állásaival szabályozható.
példa: – 

gyűrű (anyag: egyszeres helyettesítés)
Vannak épületek, amelyek formálásukban különlegesek, anyaghasználatukban teljesen tipikusak. Az egész klánokat befogadó erőd, a tulou kör vagy négyzet alaprajzú, több méter vastag falát kőből, vályogtéglából és döngölt földből építik. A várfalra belülről tapadó, többszintes részben van a fából készített lakórész, a gyűrű belsejében a közösségi épületek. A gyakorlatilag bevehetetlen erőd Kína délkeleti részén kívül ismeretlen, de ott még ma is rendkívül nagy mennyiség található belőle.
példa: Fucsieni Tulou

torony (anyag: egyszeres helyettesítés, kétszeres helyettesítés)
A tornyok a gyűrűkhöz hasonlóan kivételes építmények, elsődleges céljuk a védelem. A Kaukázus és a Balkán egyes vidékein a középkorban a klánok folyamatosan harcban álltak egymással, a családok kénytelenek voltak terméskő lakótornyokat építeni, és veszély esetén hosszú időket ott tölteni. A kaukázusi lakótornyok mellett masszív harci tornyok is épültek, ezeknek még a tetőfedésük is kőből készült, legtöbbjük ma is áll.
példa: Vainakh nemzetségi tornyok

barlang (anyag: kétszeres helyettesítés)
Ami a sivatagok esetében igaz, a mérsékelt égövi átmeneti területeken nem: itt nem az elviselhetetlen hőségtől véd a barlang. Más időjárási ok sincs, de ahol puha kőzet, vagy barlang kialakítására alkalmas löszfal van, azt mindenhol érdemes kihasználni. Kína egyes vidékein hosszú löszfalakban sorakoznak a barlanglakások, máshol puha kőzetekbe vájt négyszögletes gödrökből nyílnak barlangok. Kisázsiában a váltakozó keménységű kőzetek elhelyezkedése határozza meg a barlangrendszerek alakját, de ismerünk olyan elhagyott kőbányákat is, amelyekbe később családok költöztek be.
példa: –

Kontinentális és mérsékelt égövi erdős területek

Kanada középső és déli része, az USA északi területei
Skandinávia, Oroszország az északi és déli területek kivételével, Japán

A amerikai és az eurázsiai tajga éghajlata és növényzete hasonló: a hosszú, hideg telet rövid és meleg nyár követi. Csapadék viszonylag kevés esik, de az alacsony hőmérséklet miatt mégis kellően nedves, sokszor mocsaras a terület. A tajgát a mérsékelt égövi hegyvidékekhez hasonlóan nagy, összefüggő fenyőerdő borítja. Lombos erdők melegebb éghajlaton nőnek, és ma már ritkán alkotnak a fenyvesekkel összemérhető nagyságú területet.

Az erdők lakói vadásznak és halásznak, nyár végén begyűjtik a gyümölcsöket. Erős és jól hőszigetelő rönkházakat építenek földdel fedett fa tetővel. Korábban félig földbe ásott háztípusok is elterjedtek voltak, mára ezek eltűntek.

Jellemző épülettípusok

kis ház (anyag: fa és növények)
Nem véletlen, hogy a világ összes kontinentális égövi fenyőerdőjében lényegében ugyanúgy építik az egytraktusos házakat. A hűvös, sokszor hideg időjárás megköveteli a jó hőszigetelést, erre a boronafal a legalkalmasabb. Az egyenes falakhoz kézenfekvő gerendákból szerkesztett nyeregtetőt építeni, a fedés lehet többféle: deszka, fű, zsúp, nád vagy föld, mint Skandináviában. A házak sokszor csak egy- vagy kétcellásak, kunyhó méretűek, de a helyiségek sorolásával egész hosszú, vagy tört alakú változatok is léteznek. A települések képe a hasonló házak ellenére egészen más Skandináviában, Szibériában vagy Japánban, amit a vidékekre jellemző ornamentika is kiemel.
példa: Setesdal tanya, Gassho típusú minka

További épülettípusok

nagy ház (anyag: fa és növények, egyszeres helyettesítés)
A nagy házak úgy is felfoghatók, mint a kis házak módosulásai. A haida hosszúház inkább csak egy megnövelt, csarnokszerű változat, amelyben egy nagycsalád lakik. Az irokéz hosszúházakban szintén nagycsaládok laktak, belső rendjük családi lakóhelyek egyszerű sorolása. A svájci és német csarnokházak racionális belső tereiben általában egy család lakott számos állattal, nagy mennyiségű terménnyel és takarmánnyal. A német házak a többi hosszúháztól eltérően többszintesek, fa vázuk kitöltéséhez téglát, vályogot is felhasználtak.
példa: Haida hosszúház, Irokéz hosszúház, Északnémet csarnokház

Hideg területek

Alaszka, Kanada északi része és Grönland partvidéke
Skandinávia és Oroszország északi része
Antarktisz partvidéke (lakatlan)

A sarkvidéki területek lakható része a tundra. A hosszú télen a vegetációs folyamatok leállnak, de nyáron az átfagyott talaj felszíne felolvad, és mohák, zuzmók, fűfélék nőnek ki belőle. Ezek a növények csak a rénszarvasok táplálására alkalmasok, így az élet a halászat és vadászat mellett a nomád pásztorkodásra épül.

A téli szállásokat félig a földbe építették bálnacsontból vagy fából, a nyári szállások állatprémekkel fedett sátrak, az igluk hóból készült ideiglenes szállások voltak. Mára a sátrakon kívül az összes típus szinte nyomtalanul eltűnt, az emberek faházakban laknak.

sátrak (anyag: egyszeres helyettesítés)
A tundrák egyetlen hagyományos, még ma is használatos épülettípusa a rénszarvasokhoz kapcsolódik. A nomád állattenyésztők sátrait az inuitok tupiknak, a csukcsok jarangának, a nyenyecek csumnak, a számik lavvunak hívják, de mindegyik az indián tipihez hasonló, csak annál kissé szélesebb, és nem bölénybőr, hanem általában rénszarvasprém borítja. Csak nyáron használják a legelő csorda követésére, a mínusz 30-40 fokos sarkvidéki tél átvészelésére nem alkalmas.
példa: Számi lavvu

kunyhók (anyag: egyszeres és kétszeres helyettesítés)
Amikor beköszönt a tél, a tundrák lakói elhagyják a sátrakat, és különféle téli szállásokra költöznek. Illetve költöztek régen, mert a bálnacsontokból vagy fából készült, félig földbe süllyesztett csukcs valkaran vagy a korják ház már a múlté. Ugyanúgy nem láthatunk már lakott iglut, ideiglenes használatú hókunyhót, mert fokozatosan mindenki fűtött faházakba költözött az elmúlt száz év folyamán.
példa: Csukcs valkaran

RENDSZEREZÉS

A köznépi lakóhelyek 40 példáját a világ legkülönbözőbb részeiről válogattuk össze, ügyelve arra, hogy minden éghajlati övezetből szerepeljen jellemző épület, sátor vagy barlang. Az épületek természetes anyagokból épülnek, sokféle módon felhasználva a földet, követ, a növényi és állati eredetű alapanyagokat. A házak különböző méretűek, a családtól a klánon át a faluközösségig terjed a befogadóképességük. A lakók munkája alapvetően az élelem megszerzése, de ennek módja is különböző: az ősközösségi formától a mai eszközök használatáig.

A rendszerezés a hely, az éghajlat, a lakóközösség mérete, a lakók munkája, a lakóhely mozgathatósága, az építőanyagok és az épületformák szerint csoportosítja a 40 példát.

hely

Földrész vagy régió szerinti csoportosítás.

Észak-Amerika
Közép-Amerika
Dél-Amerika
Európa
Afrika
Közel-Kelet
Észak- és Közép-Ázsia
Kelet-Ázsia
Délkelet-Ázsia
Ausztrália és Óceánia

éghajlati viszonyok

Éghajlati övezetek szerinti csoportosítás.

egyenlítői
trópusi monszun
szavanna
sztyepp
sivatagi
mediterrán
nedves szubtrópusi
óceáni
kontinentális
szubarktikus
sarkvidéki és magashegységi

lakók közösségének típusa

A közösség mérete szerinti csoportosítás.

nagycsalád vagy faluközösség
család (az összes többi)

lakók munkája

A közösség munkája szerinti csoportosítás.

vadászat, halászat, gyűjtögetés
nomád állattenyésztés
mezőgazdaság (letelepedett földművelés és állattenyésztés)

lakóhely mozgathatósága

A lakóhely mobilitása szerinti csoportosítás.

mozgatható
fix (az összes többi)

jellemző építőanyagok

A lakóhely jellemző szerkezeti és térelhatároló anyagai szerinti csoportosítás. Egy lakóhelynél több anyagtípus is szerepelhet.

fa (szerkezet építésére alkalmas bambusz, tűlevelű és lombos fák)
növény (fű, nád, gallyak és minden más növény)
szövet (bőr, nemez, szőttes, szőnyeg és minden sík, feldolgozott növényi és állati eredetű anyag)
föld (sár, vályog és vályogtégla)
kő (mindenfajta kő minden formában)
egyéb (bálnacsonttól termékekig)

épületforma

A lakóhely formája szerinti csoportosítás.

barlang
egyedi barlang (nem épített, csak talált)
halmazszerű barlang (a kőzet és a domborzat tulajdonságai folytán)
sorolt barlang (hosszú falba vájt, szabályos rendben)
centrális barlang (központi mélyedésből nyílnak az egyes barlangok)

sátor
kúpos sátor
jurta
négyszögletes sátor (sivatagi típus)
gömbölyű sátor (sivatagi kunyhóhoz hasonló)

fedél
féltető (félnyereg vagy vízszintes tető)
félkupola (negyedgömb alakú árnyékoló)

ház
kunyhó (egyszintes, egytraktusos centrális ház)
kis ház (egyszintes, egytraktusos hosszúkás ház)
torony (többszintes, egytraktusos centrális ház)
gyűrű (egy- vagy több traktusos, nagy méretű, központi udvarra szerkesztett ház)
csarnok (több traktusos, nagy méretű, központosan szerkesztett ház)
nagy ház (több traktusú, nagy méretű, hosszúkás ház)
halmaz (sok egytraktusos, kunyhószerű elemből összetett épület)