Hidatsa, mandan és arikara földkunyhó

A préri lakói, így a hidatsák, mandanok, arikarák is csak az év egy részében, a bölényvadászat idején laktak tipikben, és akkor is csak a férfiak. A többiek növényeket, főleg kukoricát termesztettek, és az egész évben kiegyenlített hőmérsékletű földkunyhóikban laktak. A 12-15 méter átmérőjű, kör alakú építményekben általában 15-25 fős, több generációs családok éltek, de rossz idő esetén lovakat és kutyákat is befogadtak. Voltak jóval kisebb, kevesebb ember számára könnyebben kifűthető házaik, és nagy, 18 méteres közösségi épületeik is.

Nem csak a mezőgazdasági munka, az építkezés is a nők dolga volt. Házanként ki kellett vágni és száradni hagyni legalább száz fát, összegyűjteni nagy mennyiségű füvet, gyeptéglát és gallyat. Ha ez megvolt, egy méter mély gödröt ástak a ház területén, beállították az oszlopokat, elhelyezték a  gerendákat, és az egészet sűrűn beborították ferdén farönkökkel. Erre került egy sűrű réteg gally, prérifű, gyeptégla és végül a föld. Rögzítésekhez fakéregből, indákból és bölénybőrből készült köteleket használtak.

A tér bevilágításához a tető közepén hagytak egy 60-90 cm méretű füstnyílást, a széleit agyaggal tapasztották be, hogy ne gyulladjon meg. A 30 centiméter mély központi tűzrakó hely készült el utoljára. A teljes építkezés nem tartott egy hétnél tovább, de a korhadó szerkezet miatt 6-10 évente újat kellett építeni.

A falu földkunyhókból és árnyékoló tetőkből állt, központi tere vagy közösségi épülete nem minden esetben volt. Az északi vidékeken rönkökből készült fallal és vizesárokkal vették körül magukat.

 hidatsák, mandanok és arikarák 90 százaléka 1837 és 1840 között himlőben elpusztult, a megmaradtak is elköltöztek, de a földházak nyoma még ma, 170 év után is látható.

(Knife River Indian Villages National Historic Site)