Skót fekete ház

V 09
Skót fekete ház
típus
hely
népesség

Skócia kopár, sziklás területén középkori viking hagyományok szerint épültek a fekete házak. Vastag, sokszor 2 méteres kőfalaikat habarcs nélkül rakták, belül tőzeggel, földdel és törmelékkel töltötték ki. A fával takarékoskodniuk kellett, ezért a kötőgerendák nélküli tetőszerkezet elemeit az éppen rendelkezésre álló kisebb darabokból kötözték össze, de csontokat és uszadékfát is használtak. Fedésnek gyep és nád került rá, ezt kötelekből készített, kövekkel leterhelt hálóval védték a heves északi-tengeri szelektől.

A korai lakóistállós elrendezésű, átlagosan 22×5 méteres belső térben az emberek és a jószágok együtt éltek: a ház egyik végében volt az istálló, a másikban a lakás, a kettőt egy deszkafal választotta el. A padló az istállón keresztül a kinti trágyadomb felé lejtett. Télen az állatok melegítették a belső teret, a párolgó vizeletük betegségektől védett. A lakrész középpontjában égett a szabad tűz: itt főztek, ezzel fűtöttek, ekörül aludtak, a felszálló füst és korom megvédte a tetőszerkezetet a kártevőktől, és még távol is tartotta a legyeket. Természetes fény csak az ajtón keresztül jutott a belső térbe.

Az új (fehér) házak esetén mészhabarccsal rakott kőfallal választották el az állatokat az emberektől, és a lakóteret már egy kéménykürtővel ellátott kandalló fűtötte.