bajauk a nyílt tengertől védett sekély vizeken, kis hajókon élő tengeri nomádok, akik a szeleket és áramlatokat kihasználva vándorolnak. Hamarabb tanulnak meg úszni, mint járni, és sokuk jobban lát a sós vízben, mint a levegőn. 10-15 m mélyre is lemerülnek vadászni, ahol akár 5 percig is bírják egy levegővel.

A hajójuk 10-12m hosszú, és nagyjából 15 évente kell újat építeniük. A hátsó részét konyhaként használják, előtte a fedett részt háló és nappali részre osztják, a hajó elejéről halásznak hálóval vagy szigonnyal. Bútoraik nincsenek, mindössze pár ládájuk van a holmik tárolására. A lakóhely kis méretéből következik, hogy csak a szűk család él együtt. Az ünnepek idején összegyűlik a rokonság, ilyenkor több hajót is összekapcsolnak.

Mostanában több kormány is próbálkozott a bajauk szárazföldi letelepítésével, de mivel sokuk (a tengeribetegséghez hasonlóan) szárazföldbeteg, így a kísérletek rendre kudarcot vallottak. Jellemzően hetente egyszer jönnek a partra, hogy némi halat rizsre és ivóvízre cseréljenek. Habár a bajauk szárazföldi letelepítése nem sikerült, ők maguk létrehozták Toroiajit, ahol kb. 300 család telepedett le. Ez egy falu a tengeren, lábakon álló házakkal, iskolával, mecsettel, kórházzal. A lakók jó része a kunyhó mellett megtartotta a hajóját is, hogy a nagyobb viharok elől oda meneküljön.