Mashco-Piro ideiglenes szállás

V 07
Mashco-Piro ideiglenes szállás
típus
hely
népesség

A műholdak korában nem léteznek tökéletesen elszigetelt törzsek, láthatjuk őket repülőről, hajóról, van nevük, tudunk velük kommunikálni. Az “uncontacted tribes” kifejezés mégsem értelmetlen, ugyanis vannak olyanok, akik kerülik a civilizációt, és ez nem véletlen.

A Manú és az Alto Purús Nemzeti Park határán élő, vadászó-gyűjtögető mashco-piro törzs tagjai 120 évvel ezelőtt még falvakban laktak és mezőgazdasággal foglalkoztak. A több tízezer indián áldozatot követelő “rubber boom” idején változott meg az életük, amikor Carlos Fermín Fitzcarrald 1894-ben a mashco-piro törzs nagy részét lemészárolta vagy rabszolgamunkára kényszerítette a gumiültetvényeken. Az életben maradtak bemenekültek az őserdőbe, ahol rövid idő alatt egy már meghaladott életmódra kellett átállniuk. Az alkalmazkodás sikerét jelzi, hogy íjaik és nyilaik révén félelmetes hírre tettek szert a vidéken. A félelem kölcsönös, ők is okkal kerülik a fehéreket, kivéve ha fazekakat, serpenyőket, bozótvágó késeket kell beszerezni tőlük.

Az esős évszakban rejtetten élnek az erdőben, lakóhelyüket nem ismerjük. A trópusi télen, a halászidényben kiköltöznek a folyópartra, ott készítenek maguknak ideiglenes szállást. Embermagasságú pálmaleveleket szúrnak le félkörben, sűrűn egymás mellé a homokos partba, ezek kupolaszerűen egymásra borulva sátorhoz hasonló esővédő tetőt képeznek.

Lakhelyük és életmódjuk azonban veszélyben van. Kőolajat, földgázt, aranyat akarnak a földjükön bányászni, mahagóni fát kitermelni, és ezekhez autóutakat építeni. Maga a törzs is megosztott: vannak, akik tárgyalnának az idegenekkel, de vannak olyanok is, akik nyílzáporral fogadnak mindenkit, legyen az favágó, etnográfus vagy érdeklődő turista.