Kortárs kísérleti lakóhelyek

A kísérleti lakóhelyekkel foglalkozó fejezet példái a lakótér megújításáról, a modern építészettől örökölt funkcionalista térrendszer hierarciájának lebontásáról szólnak. A tanulmány első részében egy térelemzési módszert mutatunk be, a továbbiakban kortárs japán építészek ismertetik a tervezéshez kapcsolódó elméleteiket.

Kísérletek mindig voltak az építészetben, a lakóházak építészetében is, de az a máig tartó kísérletezési hullám, amelyet fiatal japán építészek indítottak el az ezredfordulón, talán még a modernisták 20. század eleji újításainál is izgalmasabb. Ezekben a lakásokban új felfogásúak a terek, a térkapcsolatok és a külső kapcsolatok, nem lehet sem bennük, sem a kapcsolódó külső terekben a megszokott módon élni. A negyven kiválasztott példa legtöbbje a belső térrel vagy az átmeneti terekkel, egy részük mindkettővel foglalkozik, de van néhány egyedi kísérlet is. Ahhoz, hogy megértsük a kísérletek lényegét, érdemes a lakófunkciókkal és a lakóházak térfejlődésével foglalkozni általánosságban is.

Az ember, amikor valahol lakik, különböző tevékenységeket végez nap mint nap. Ezek egy része közösségi: a főzés, az étkezés, a közös tevékenységek, mint a szórakozás és a vendégfogadás, a közös javak tárolása és a mosás; más része egyéni: az alvás, az egyéni tevékenységek, mint a munka és a tanulás, a tisztálkodás, a vécé használata, és az egyéni javak tárolása. Ennek a tíz lakófunkciónak meglehetősen eltérő igényeik vannak. A főzéshez, a tisztálkodáshoz, vagy a vécé használatához hideg és meleg vízre, a szennyvíz elvezetésére, megfelelő hőmérsékletre és takaríthatóságra van szükség, míg az alváshoz vagy az otthoni munkához csak viszonylagos védettség kell. A különböző igényű funkciókat az építészet története során éppen ezért eléggé különböző módon is kezelték.

A köznépi építészet lakóhelyei nem sokkal bonyolultabb működésűek az ősember barlangjánál. Lehet bennük aludni és tárolni, a legtöbb esetben enni és főzni is, bár az utóbbi eléggé éghajlatfüggő: meleg helyeken vagy időszakokban jobb a lakóhelyen kívül, a kertben vagy a nyárikonyhában tüzet rakni. Gépészeti eszközök híján a tisztálkodást, a mosást és a vécé használatát szinte mindig az épületen kívül oldják meg, így a legtöbb köznépi ház vagy egyterű, vagy egyszerű cellák, illetve térrészek sora.

A korai városi építészet a köznépihez hasonlóan alakult, de ahogy folyamatosan nőtt a laksűrűség, a házak többszintesek lettek, egyre nehézkesebb lett volna a vizes helyiségekhez messze, a telek megmaradó részére járni. Szerencsére az épületgépészet is sokat fejlődött, így a fürdés, a vécé használat és a mosás bekerülhetett az épületbe. A házon belül viszonylag nagyobb „tiszta” (étkezés, alvás, egyéni és közös tevékenységek) és „piszkos” (tisztálkodás, vécé, mosás) zónák jöttek létre. Ezek sok esetben nem a lakásoknak, hanem a háznak a zónái: több kis lakáshoz egy közös kiszolgáló terület tartozott.

A modern mozgalom szociálisan elkötelezett és funkcionalista szemléletű építészei minden családnak teljes értékű, jól működő lakást akartak építeni. Ha tehették, minél nagyobb egybefüggő nappali tereket terveztek, a többi funkciót alkalmas méretű cellás terekben helyezték el, létrehozva ezzel a korra jellemző tisztán tagolt struktúrákat. Ez a rendszer különböző méretekben, egy- és többszintes változatban szinte egyeduralkodó lett a huszadik század közepére, népszerűsége a lakók körében ma sem csökken.

Valami mégis megváltozott az ezredfordulón. Mintha az építészek egy kis csoportja újra akarná gondolni a lakás tereit, a lakófunkciókat, az életmódot. Hogy mi a változások valódi oka, és mik azok a feltételek, melyek lehetővé tették az újításokat, még korai pontosan megnevezni. Annyi biztos, hogy a lakások belső homogenitása megnőtt: a legtöbb lakófunkcióhoz eszközöket, gépészeti berendezéseket használunk, mindenhol egyforma a hőmérséklet és a páratartalom, ugyanolyan tisztaságot várunk el az étkezőtől a mellékhelyiségekig. Egyre több eszköz hordozható, ezért a lakásban különböző helyeken lehet dolgozni, tanulni és szórakozni, de ugyanezeket az eszközöket használjuk a házon kívül is, ezért jogosan vetődik fel a belső és a külső közötti határ feloldásának vágya is.

A negyven példából harminckilenc japán, és ez elgondolkodtató. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a kilencvenes években munkába lépő japán építészgeneráció a gazdasági válság közepén találta magát, nagy léptékű munkát nem remélhetett, ezért minden alkotó energiáját családi házak tervezésébe fektette. És még akkor is, ha tudjuk, hogy a japán nagyvárosokban nagyon kicsik és drágák az építési telkek, tehát a házon, annak a méretén lehet spórolni ravasz megoldásokkal. Azt is lehet tudni, hogy a lakófunkciókat itt kicsit lazábban lehet kezelni, mert enni, inni, szórakozni, ruhát mosni nem csak otthon lehet, erre mindenhol vannak bevált megoldások.

Japánban az is segíti a kísérletezést, hogy ugyan az építési szabályozások rendkívül szigorúak, legtöbbjük az épületek elhelyezkedésére és geometriájára vonatkozik, illeszkedési szabályok és elvárások nincsenek. Segítenek a kreatív szerkezettervezők, akik éveken át az építészekkel együtt tanulnak az egyetemen. Segíti a tervezhetőséget, hogy rendkívül precíz a kivitelezés, nem kell eleve túlzott biztonságra törekedni. És nem utolsó sorban az is segít, hogy a házak nem az örökkévalóságnak épülnek: a statisztikák szerint a japán családi házak átlagos élettartama 26 év.

helyek

Az épületek belső viszonyainak megértését általában a terek és a térkapcsolatok elemzése segíti. Ez a lakások esetében is jó módszer volt, amíg a terek egyértelműen lehatároltak voltak, és az adott terekben egymással összefüggő, egymást kiegészítő funkciók kaptak helyet. Mivel ezek a feltételek a kortárs kísérleti lakóhelyek esetében nem minden esetben állnak fenn, olyan elemzési módszert kell kipróbálni, amelyik nem a tereket és térkapcsolatokat, hanem a lakás belső működését veszi alapul.

A kísérletek elemzése ezért a helyekből indul ki, és azok kapcsolatait vizsgálja. A helyek nem helyiségek, nem is terek, hanem az adott tevékenységhez (lakófunkcióhoz) tartozó, általában vízszintes felületek, bútorokkal, berendezésekkel, használati zónákkal együtt. A helyek lehetnek zárt terekben, fedett terekben és nyitott terekben egyaránt. Az elemzés csak az egyidejűleg használható helyeket veszi figyelembe, mert a vizsgálat arról szól, hogy az egyes tevékenységek milyen módon és mértékben zavarhatják egymást.

A helyek meghatározottsága, elkülönülése a térben sokféle lehet: meghatározhatják maguk a terek (Jun Igarashi – House O), meghatározhatják a térben elhelyezkedő felületek (Sou Fujimoto – House NA), meghatározhatja a bútorozás (Shinichi Ogawa – Minimalist House), és meghatározhatja a tartószerkezet is (Jun Igarashi – Rectangular Forest). Vannak helyek, amelyekhez nem tartozik konkrét tevékenység, illetve többféle tevékenységre is alkalmasak. Az elemzés szempontjából ez lényegtelen, mert a további vizsgálat csak a kapcsolatok tulajdonságaival foglalkozik, a konkrét lakófunkciókkal nem.

belső kapcsolatok

Amikor egy hagyományos rendszerű lakás (Go Hasegawa – Pilotis in a Forest) nappali terében valaki főz, egy másik olvas, akkor mind a két ember látja és hallja a másikat, és akadálytalanul át is mehetnek egymáshoz. Ugyanebben a házban az alvó és a tisztálkodó emberek nem látják és nem hallják egymást, közvetlenül át se tudnak menni egymáshoz. Az első esetre azt mondhatjuk egyszerűen, hogy van kapcsolat, a másikra azt, hogy nincs kapcsolat a két hely között.

Egy olyan házban, ahol az építész a térrel kísérletezik (Sou Fujimoto – House NA), sokkal nehezebb meghatározni a kapcsolatok mértékét. Az egyik helyről látjuk és halljuk a másikat, de lépcső híján nem tudunk átmenni, más esetekben látjuk, de az üvegfalon át nem halljuk, megint más esetekben a függönytől nem látjuk, viszont halljuk a másikat, és akár át is tudunk menni hozzá.

Általánosságban azt lehet vizsgálni, hogy két hely között a kapcsolatok összetevőinek, az átjárás, az átlátás és az áthallás hármas követelményéből melyik teljesül, és melyik nem. Az alkalmazott szerkezetek különböző módon választják el a helyeket: a fal, az ajtó, a nagy nyílás, az üvegfal, a függöny, a födém, az üvegfödém, a járórács és a háló, a különböző mértékű szintkülönbségek alkalmazása változatos kapcsolatokat eredményez.

Bár az átjárás, az átlátás és az áthallás a valóságban két hely között több fokozatú, mégis elég jól leegyszerűsíthetők igenre és nemre, mert csak a három összetevő együttese számít. Ha két hely között az átjárás, az átlátás és az áthallás közül egyik sincs meg, akkor nincs kapcsolat, ha csak egy van, akkor gyenge kapcsolatról beszélünk. Ha két hely között az átjárás, az átlátás és az áthallás is megvan, akkor erős kapcsolatról beszélünk. Az összes többi változat a két véglet között van, ezek a közepes kapcsolatok.

belső kapcsolatok összessége

Ha az egész lakást akarjuk jellemezni a belső kapcsolatai alapján, akkor sokat mond a kapcsolatok eloszlása. Nem kell minden összetevőt egyenként megvizsgálni, elég a gyenge, a közepes és az erős kapcsolatokat számba venni, és ezeket rendszerezni. Ha a három közül valamelyik, akár a gyenge, akár a közepes, akár az erős (Jun Igarashi – Rectangular Forest) kerül túlnyomó többségbe, a lakóhelyegynemű. Ha többféle erősségű kapcsolatból hasonló számú található, mint például gyenge és erős kapcsolatokból (Jun Igarashi – Layered House), akkor a kapcsolatok eloszlása többnemű. A harmadik, köztes esetben túlnyomóan megegyező erősségűek a kapcsolatok, de nem elhanyagolható a kivételek száma. Amikor a kapcsolatok legnagyobb része erős, de a vizes helyiségek elkülönülnek (HSH – Vila Hermina), kivételekkel egyneműnek lehet tekinteni a rendszert.

Ha összekötjük az egymással kapcsolatban álló helyeket az épületen belül (csak azokat, melyek között legalább egy megvalósul az átjárás, átlátás, áthallás hármasból), egy hálózatot kapunk. Az eddigiek arról szóltak, hogy két hely között milyen tulajdonságú kapcsolatok léteznek. Lényeges tulajdonsága egy lakásnak az is, hogy milyen a helyek hálózata. A kapcsolatok eloszlásához hasonlóan itt is három kategória használható.

Lineáris hálózat esetén a helyek legtöbbje egy vonalra szerveződik (Ryue Nishizawa – House A). A lineáris  hálózatok általában vízszintesek, de vannak függőleges irányúak is (Suppose Design Office – House in Saijo). Síkbeli hálózat esetén a helyek általában vízszintes síkban helyezkednek el, mindkét irányuk egyenrangú (Jun Igarashi – House O). Időnként a két irány nem teljesen egyenrangú, ezért a hálózat kicsit a lineáris hálózathoz közelít (Jun Igarashi – Rectangular Forest), és vannak függőleges helyzetű síkbeli rendszerek is (Akihisa Hirata – Coil). Térbeli hálózat esetén a három dimenzió általában egyenrangú (Sou Fujimoto – House H), de előfordul, hogy az egyik irány, általában a függőleges kisebb jelentőséget kap (Katsutoshi Sasaki – Oshikami House).

külső kapcsolatok

A lakáson belüli helyek nemcsak egymáshoz kapcsolódnak különbözőképpen, hanem a külső térhez is. Egyes helyeken teljesen a belső térben érezzük magunkat, más helyeken szinte a külsőben, és a kettő között számtalan fokozattal találkozhatunk. Két tényezőn múlik, hogy a belső tér zártsága mennyire oldódik, az egyik a kapcsolódó külső tér zártsága, a másik a kapcsolódás mértéke. Minél zártabb a külső tér, és minél nagyobb nyílással csatlakozunk, annál erősebb lesz a hely és a külső tér kapcsolata.

Kapcsolódni lehet vízszintesen, lehet a tetőn, és lehet alul is egy épülethez. A kapcsolódó terek karaktere a három esetben elég különböző, de a zártságuk mértéke meghatározható, pontosabban három kategóriába sorolható: lehetnek nyitottak, félig zártak és zártak. Természetesen egy külső tér minden esetben legalább egy oldalról nyitott, vagy a falai áttörtek, a zárt külső tér kifejezés a leginkább zárt külső teret jelenti.

Nyitott terek a háztetők (Tezuka Architects – Roof House) és a nyitott teraszok (ON Design – Calling a map a plan). Félig zárt terek a házak közötti, 2-3 oldalról zárt területek (Ryue Nishizawa – Moriyama House), a házak alatti terek (Go Hasegawa – Pilotis in a Forest) és az 1 oldalról zárt fedett-nyitott terek, leginkább előtetők (Tato Architects – House in Rokko). Zárt terek a 4 oldalról zárt átriumok (Katsutoshi Sasaki – Oshikami House) és a 2-3 oldalról zárt fedett terek (Takeshi Hosaka – Outside In).

A kapcsolódás mértéke a belső és a külső tér közötti nyílás méretével függ össze, ennek is három kategóriáját különböztetjük meg, a kis nyílást, a közepes nyílást és a nagy nyílást. A kis nyílás lehet ajtó, ablak (Jun Igarashi – House O) vagy tetőkibúvó (Tezuka Architects – Roof House), a közepes nyílás általában egy többszárnyú ajtó (Ryue Nishizawa – Moriyama House) vagy nyílás a födémben (Sou Fujimoto – House N), a nagy nyílás lehet egy teljes üvegfal (Shinichi Ogawa – Minimalist House) vagy eltolható fal (Tezuka Architects – Floating Roof House).

Gyenge külső kapcsolatok akkor jönnek létre, amikor kis nyílással kapcsolódunk nyitott külső terekhez (Studio Velocity – House in Chiharada), vagy kis nyílással kapcsolódunk félig zárt külső terekhez (mA-style architects – Ant-house), illetve közepes nyílással kapcsolódunk nyitott külső terekhez (HSH – Vila Hermina). Erős külső kapcsolatok akkor jönnek létre, amikor nagy nyílással kapcsolódunk zárt külső terekhez (Takeshi Hosaka – Outside In). Az összes többi kombináció közepes külső kapcsolat: közepes nyílással zárt külső térhez (Jun Igarashi – Layered House), nagy nyílással félig zárt külső térhez (Ryue Nishizawa – House A), nagy nyílással nyitott külső térhez (Mount Fuji Architects – Tree House), közepes nyílással félig zárt külső térhez (Ryue Nishizawa – Moriyama House), és kis nyílással zárt külső térhez (Jun Igarashi – House O).

külső kapcsolatok összessége

A lakóházak általában nem egyféleképpen csatlakoznak a környezetükhöz. Vannak gyenge kapcsolataik (szokásos méretű ablak vagy ajtó a falban), sokszor vannak közepes kapcsolataik (teraszra vezető nagyobb ajtó), ritkábban erős kapcsolataik (átriumra vagy lodzsára néző üvegfal). Lényeges tulajdonsága minden lakóhelynek, hogy a külső kapcsolatai hányfélék: egyneműek, kivételekkel egyneműek vagy többneműek.

Egynemű, ha lényegében minden külső kapcsolat vagy gyenge (Suppose Design Office – House in Fukawa), vagy közepes (Ryue Nishizawa – Moriyama House), vagy erős (Sou Fujimoto – House N). Kivételekkel egynemű, ha a különböző erősségű kapcsolatok mennyisége nem egyenrangú (Sou Fujimoto – House T). Többnemű, ha a különböző erősségű kapcsolatok egyenlő súllyal szerepelnek (Tato Architects – House in Rokko).

Nem csak az egyes kapcsolatok erőssége, a külső kapcsolatok eloszlása fontos, legalább ennyire jellemző, hogy milyen irányúak ezek a kapcsolatok. Vannak lineáris kapcsolatú házak, melyek egy irány felé nyitnak, ami lehet vízszintes (Jun Igarashi – Layered House), irányulhat a tető felé (Tezuka Architects – Roof House), de irányulhat az épület alá is (Go Hasegawa – Pilotis in a Forest). Vannak síkbeli kapcsolatú házak, ahol a kapcsolatok síkja általában vízszintes (Tezuka Architects – Floating Roof House), de lehet függőleges is (Akihisa Hirata – Coil). És vannak térbeli kapcsolatú házak, melyek ha nem is mindenfelé, de legalább három különböző irányban kapcsolódnak a külső terekhez (Sou Fujimoto – House N). A külső kapcsolatok iránya természetesen csak akkor értelmezhető, ha azok egyneműek, vagy legalább kivételekkel egyneműek.

kapcsolatok összefoglalása

A negyven kísérleti lakóhely mindegyike pontosan megfogalmazott koncepció alapján jött létre. A koncepciók eltérőek, de a legtöbb erősen hatott a belső és a külső térkapcsolatokra. A házak belső kapcsolatai általában erősek vagy közepesek: az átjárások, átlátások és áthallások nagyobbrészt megvannak az egyes helyek között. A kapcsolatok eloszlása egynemű, vagyis a kapcsolatok erőssége a lakáson belül jórészt egyféle. A kapcsolatok hálózata térbeli, tehát a kísérlet az egész térre vonatkozik. A külső kapcsolatok jellemzően erősek vagy közepesek: a külső terek erősen zártak, az összekötő nyílások nagyok. A külső kapcsolatok eloszlása egynemű, azaz a kapcsolatok erőssége hasonló mindenhol. A kapcsolatok iránya térbeli, vagyis a kísérlet az egész ház külső felületére vonatkozik.

JELENTŐSEBB ELMÉLETEK

Az építészek nagyon különbözőek, még a kísérletező kedvűek is. Vannak, akik ösztönösen keresik az újat, mások rendszereket építenek. Vannak, akik az elméletekről könyvet vagy esszét írnak, mások alapelveket fogalmaznak meg, előadásokat tartanak vagy interjúkat adnak, és vannak, akik az elveket nem kimondva alkotnak. Ebben a fejezetben a kortárs kísérleti lakóhelyek legjelentősebb alkotói beszélnek az elképzeléseikről hol nyíltan, hol a metaforák nyelvén.

Minden elmélethez tartozik egy épület a példatárból. Hogy pontosabb képet kapjunk az elméletekről és azok gyakorlati alkalmazásáról, érdemes a belső és külső kapcsolataik alapján elemezni ezeket a példákat. Van, hogy további lakóhelyek is kapcsolódik egy elmélethez, ezek ilyenkor elemzés nélkül, csak hivatkozással szerepelnek.

Yoshiharu Tsukamoto: Negyedik generációs házak

„Az úgynevezett modern családi házak Tokióban az első kertvárosi fejlesztés idején, 1923-ban jelentek meg. Ehhez generációnként 26 évet, a városi házak átlagos élettartamát hozzáadva megkapjuk az első három generációt: 1949, 1975 és 2001. Másképp mondva, a 2000 után épülteket negyedik generációs házaknak tekinthetjük. … Számos dolog közös ezekben a házakban: a tulajdonosaik a harmincas-negyvenes éveikben járó házaspárok, sokuknak nincs gyerekük, kreatív területeken (mint művészek, írók, szerkesztők, stb.), és gyakran otthonról dolgoznak. … A párok pénzének nagy része többnyire a telek megvásárlására megy el, az építkezési költségvetés már erősen korlátozott”. (Koh Kitajima, Yoshiharu Tsukamoto, Ryue Nishizawa: Tokyo Metalbolizing; Toto Publishing, 2010)

„… eljutottunk a következő három feltételhez: 1. családon kívüli embereket kell beengedni a házakba; 2. növelni kell a házakhoz tartozó külső terek használatának lehetőségét; 3. újra kell értelmezni a házak közötti réseket”. (Koh Kitajima, Yoshiharu Tsukamoto, Ryue Nishizawa: Tokyo Metalbolizing; Toto Publishing, 2010)

„Mivel nehéz egyszerre három helyet, köztük egy egyetemi műtermet fenntartani, telek után néztünk a lakásunk és az irodánk számára. … Cél volt, hogy ne válasszuk szét a lakó- és az irodarészt. Miután tanulmányoztuk a feltételeket, arra jutottunk, hogy az alsó két szint lesz az iroda, a felső kettő a lakás, közte a lépcsővel és a nagyméretű lépcsőpihenőkkel, amitől az egész ház félszinteltolásossá válik. … Hogy megfeleljen a szabályozásnak, a külső fal megtörik, bent egyes szinteken az oszlopok is ferdék, ami hatással lehet az emberek viselkedésére: a váratlan formájú terek inspirálóan hatnak a képzeletre”. (archdaily.com, 2008. 09. 26.)

Yoshiharu Tsukamoto és Momoyo Kaijima, az Atelier Bow-Wow vezetői egyetemen tanítanak, könyveket írnak Tokió építészeti és egyéb furcsaságairól, átfogó elméleteket dolgoznak ki a kortárs japán építészetről. Mindezek mellett leginkább lakóházakat terveznek, ahol az elméletek és elvek valósággá válnak. Saját maguk számára készült az Atelier Bow-Wow épülete (Atelier Bow-Wow – House and Atelier), amely egyszerre lakóház és iroda. A szerzőktől idézett elméleti és ismertető leírásokat érdemes összevetni az épület belső és külső kapcsolatainak elemzésével:

A belső tér nagy része egymáshoz félszinteltolással kapcsolódó, egymástól részben eltakart helyekből áll, ezért a belső kapcsolatok többsége közepes. Kis számban vannak ajtóval elválasztott hálószobák és fürdők, ezek gyenge kapcsolatok, és van kevés erős kapcsolatis, mert a főzés, az étkezés és a közös tevékenységek egy szinten, összefüggő térben helyezkednek el. Összefoglalva: a belső kapcsolatok eloszlása a közepesek túlsúlya miatt kivételekkel egynemű, hálózata egy metszettel leírható, ezért függőleges síkbeli.

A külső kapcsolatok többsége gyenge, mert a homlokzati nyílások nem kapcsolódnak átmeneti terekhez és a tetőterasz sem fedett, kis számban vannak közepesek is, mint a fedett terasz és a szomszéd tűzfalra néző üvegfal. A külső kapcsolatok eloszlása ezért kivételekkel egynemű, irányultsága térbeli.

A tervezők által meghirdetett három pont teljesül, a házban nem csak a lakók tartózkodnak, a tetőterasz és az erkély esélyt ad a környezethez kapcsolódni, a szomszéd ház egy méterre lévő falára néző üvegfal kitágítja a belső teret. A tervezők által meghirdetett három pont teljesül. A tetőterasz és az erkély esélyt ad a környezethez való kapcsolódásra. A szomszéd ház egy méterre lévő falára néző üvegfal kitágítja a belső teret. A házban nem csak a lakók tartózkodnak: a lenti iroda nyitott tereitől az épület intimitása folyamatosan erősödik a legfelső szinti hálószobáig, miközben a ház folyamatos kihasználása biztosított.

Jun Igarashi: Kényelmetlen szabadság

„Úgy döntöttem, hogy az építészeti tér szervezését a kényelmes hely megtalálásának ősi emberi ösztönére bízom. A kényelmetlen szabadság fogalma inspirált, mellyel megszüntettem az építészeti terek megszokott hierarchiáját és egy új tér létrehozását tettem lehetővé”. (Jun Igarashi: The Construction of a State, Toto 2011)

„A földszintes ház egyetlen 109 négyzetméteres szobából áll. Ezt a lakóteret a világ legkisebb, 182 centiméteres rasztere strukturálja. A kényelmetlen oszloperdő egyszerre menedék és inspiráció: létrehoz egy sor kényelmes helyet, valamint a köztük lévő távolságok érzetét”. (Jun Igarashi: The Construction of a State, Toto 2011)

Igarashi 2000-ben megfogalmazott kényelmetlen szabadsága ugyan csak egyetlen épületre vonatkozik (Jun Igarashi – Rectangular forest), de annyira úttörő, tisztán megfogalmazott és általános érvényű gondolat, hogy érdemessé teszi a belső és külső kapcsolatainak elemzésére:

Mivel az összes lakófunkció egy közös, egyszintes, néhol függönyökkel elválasztott légtérben van, a belső kapcsolatok túlnyomó többségeerős. A kapcsolatok eloszlása ezért egynemű, egy alaprajzzal leírható vízszintes hálózata síkbeli.
A homlokzat jelentős része áttetsző polikarbonát felület néhány ablakkal, ezek mind gyenge külső kapcsolatok. A másik, hasonlóan hangsúlyos része az épület két végének egy-egy fedett és oldalról zárt terasza, ami viszont erős kapcsolat. A külső kapcsolatok eloszlásaezért többnemű.

Igarashi korai kísérlete a teljes belső tér egyneműsítéséről szól. Az ő négyszögletes erdője minden lakófunkciót egyenlő bánásmódban részesít, de nem üres térbe helyezi. Helyek csak az oszlopokat kikerülve tudnak létre jönni, ezek korlátozzák a belakás szabadságát. Korlátozzák és segítik, ami nem ellentmondás: rendszert visznek az üres térbe.

Sou Fujimoto: Felhők között élni

„Olyan, mintha felhők között járnánk: nincsenek éles határok, mindenhol csak fokozatos átmenet. Mondhatnánk, hogy az ideális építészeti megoldás egy külső tér, amely a beltér érzetét kelti, és egy belső tér, amely kültérnek hat. Egy ilyen réteges, egymásba ágyazott szerkezetben a belső tér egyszerre külső, és fordítva. Az volt a célom, hogy ez az építészet ne a térről vagy a formáról szóljon, egyszerűen a házak és utcák közti kapcsolatok változatosságát mutassa meg.
…
A három egymásba ágyazott héj végső soron határtalan egymásba ágyazottságot jelent, hiszen az egész világ is ilyen végtelen egymásba ágyazottság; ebből most csak három jelenik meg, ami így egy alig észrevehető formát ad ki. Úgy képzelem, hogy a város és a ház lényegében nem különbözik egymástól, csak különböző módon közelítik meg ugyanazt a dolgot, vagy másfajta kifejeződései ugyanannak a dolognak: az emberek által ősidők óta belakott térnek”. (archdaily.com 2011. 09. 14.)

Fujimoto felhők között élni elmélete középületekre is vonatkozik, mint például a 2013-as londoni Serpentine Pavillion, de az idézett szövegeket a House N (Sou Fujimoto – House N) kapcsán fogalmazta meg. Érdemes az épületet elemezni a belső és külső kapcsolatok alapján:

A helyek nagy része egy légtérben van, de nem átjárható módon, a vizes helyiségek csak üvegfallal vannak elválasztva, ezért a belső kapcsolatok többsége közepesnek számít. Vannak erős kapcsolatok is: az étkezés és közös tevékenységek helye egy térben van. Összefoglalva, a belső kapcsolatok eloszlása kivételekkel egynemű, egy alaprajzzal leírható vízszintes hálózata síkbeli.
Kifelé a helyek nagy nyílásokkal kapcsolódnak erősen zárt átmeneti terekhez vízszintesen és függőlegesen egyaránt, így a külső kapcsolatok minden irányban egyöntetűen erősnek számítanak. Tehát a külső kapcsolatok eloszlása egynemű, irányultsága térbeli.

Látható, hogy Fujimoto szögletes felhői nem formai analógiák következtében jöttek létre, a kapcsolat tartalmi. A lakás belső terében bárhol vagyunk, minden más hellyel ugyanolyan, se közeli, se távoli viszonyba kerülünk. Ugyanígy, amikor kifelé nézünk, egy olyan teret látunk, amelyik már nem bent van, de még nem is egyértelműen kint. Ahogy egy felhő szélén szokott lenni.

Sou Fujimoto: Élet a fán

„Amikor kis házak és építmények sűrű városi szövetében lakunk, olyan érzésünk lehet, mintha fán élnénk. Egy fának sok ága van, mind eltérő hely, mindegyik különféle tevékenységekre használható. …
A fában az az érdekes, hogy a helyek nem hermetikusan zártak, a maguk különös módján kapcsolódnak egymáshoz. Hallani lehet valakinek a hangját oldalról vagy fentről, át lehet ugrani egy másik ágra, beszélgetni lehet a különböző ágakon ülő emberekkel”. (archdaily.com 2012. 04. 30.)

„A fehér acélvázas szerkezet önmagában nem hasonlít egy fára. De az az élet, amit élünk, és a pillanatok, amelyeket ebben a térben megtapasztaltunk, annak a téri gazdagságnak egyfajta kortárs adaptációja, amit még fákon élő őseink tapasztalhattak”. (archdaily.com 2012. 04. 30.)

Fujimoto a teret és a tér belakását kutatja elméletben és a tervezés során egyaránt. Állandó témája az építészet és az erdő közti párhuzam. A fa, mint metafora több munkájának, köztük az Inside/Outside Tree című installációnak is az alapja. Az idézett szövegek az itt elemzett NA házra (Sou Fujimoto – House NA) vonatkoznak:

A lakás legnagyobb része közös légtér, benne kis szintkülönbségekkel kapcsolódnak az egyes helyek, így ezek erős belső kapcsolatban állnak egymással. Kis számban vannak üvegfallal elválasztott vizes és tároló helyiségek, ezeket közepes kapcsolat köti a többi helyhez. A belső kapcsolatok eloszlása az erős kapcsolatok túlsúlya miatt kivételekkel egynemű, minden helyiségre kiterjedően egyenrangú hálózata térbeli.

A homlokzat legnagyobb része átmeneti tér nélküli üvegfal, ezeken a részeken a külső kapcsolatok közepesek, a hátsó, kis nyílásokkal ellátott homlokzat gyenge kapcsolatban áll a külső terekkel. A külső kapcsolatok eloszlása ezért kivételekkel egynemű, tetőteraszokat is használó irányultsága térbeli.

Fujimoto metaforája megvalósul a térben. Az ágaknak megfelelő helyek egyenrangúak, bizonyos irányokban átjárhatók, másfelé nehezebben, vagy egyáltalán nem. Szinte az egész ház történéseit halljuk, különböző kitakarásokkal látjuk egymást, mintha csak lombok akadályoznának minket. Ha nagyobb intimitásra vágyunk, bárhol elhúzhatjuk a függönyöket. Határok természetesen vannak, a teret záró üvegfalon kevés ág nyúlik túl.

Ryue Nishizawa: Közösségi területek

„Szeretnék elmagyarázni néhány építészeti és téri kérdést, amellyel a Moriyama ház tervezése során találkoztunk. Ez hét pontból áll: 1. részekre bontás, 2. központ hiánya, 3. kicsiség, 4. a környezet kialakítása, 5. átláthatóság, 6. többféle bérlő, többszörös sűrűség, 7. határok hiánya. Felmerülhetnek további kérdések is, de jelen értekezésben ezekre szeretnék összpontosítani. Mindezek a kérdések olyan építészeti elvek, amelyek a Moriyama ház tervezése előtt, közben vagy után keletkeztek.
A Moriyama ház környéken az első dolog, ami feltűnik, hogy a táj zsúfolt, sok a hasonló méretű, fából készült ház. Továbbá, mivel ez a terület eredetileg szántóföld volt, az utak bizonytalanul, véletlen módon cikkcakkoznak, amivel egy nem teljesen véletlenszerű, de nem is teljesen szabályos mintát hoznak létre. A lakosok életmódja jól érzékelhetően jelenik meg az attraktív sétányokon és utakon.
A Moriyama ház elrendezését a városszerkezet és a környezeti feltételek inspirálták. A részekre bontottság, a nagy laksűrűség, a belső és a külső terek ismétlődése, egyfajta nyitottságérzet – az összes építészeti gondolat, ami megjelenik itt, mind a vizsgálódásaink és a környezeti hatások következményei”. (Koh Kitajima, Yoshiharu Tsukamoto, Ryue Nishizawa: Tokyo Metalbolizing; Toto Publishing, 2010)

Nishizawa, aki Kazuyo Sejima alkotótársa a SANAA irodában, a Moriyama ház (Ryue Nishizawa – Moriyama House) esetében nem egyetlen erős gondolat mentén tervezett, helyette hét, egymással összefüggő elvet dolgozott ki, és alkalmazott a lakóegyüttes tervezésekor. Az elvek elsősorban magára a tíz épületből álló együttes kialakítására vonatkoznak, az elemzés a beépítés egyik nagyobb, teljes lakófunkciót tartalmazó elemét vizsgálja:

A belső kapcsolatok egyik része, ahol a lakófunkciók egy légtérben vannak, erős, másik része, ahol a térben elkülönülő vizes helyiségek és a lépcsővel elválasztott szintek kapcsolódnak a további helyekhez, gyenge. A közel egyenlő súllyal szereplő erős és gyenge belső kapcsolatok eloszlása ezért többnemű, a többszintes épületek belső hálózata térbeli.

A házak közötti külső terekre közepes nyílások néznek, ezért a külső kapcsolatok legtöbbje közepes. Van néhány tetőteraszra vezető kis nyílás is, ezek gyenge kapcsolatok. A külső kapcsolatok eloszlása ezért kivételekkel egynemű, tetőteraszokat is használó irányultságatérbeli.

Nishizawa ennél a tervnél nem egy lakás belső viszonyait tartja fontosnak, inkább az egész együttessel foglalkozik, és csak ezzel összefüggésben az egyes épületekkel. Fontos a lakóegységek kapcsolata a házak közötti terekkel, és ezen keresztül egymással. Fontosak a lakók, akik ebben a félig közösségi, félig privát életben részt vesznek. És fontos az együttes szabdalt, változatos, kis léptékű tömege, amely megteremti a keretet ehhez az élethez.

Kumiko Inui: Bevonni a tájat

„A kis házat egy nyaraló bővítéseként terveztem. A meglévő épület egy átalakított, alacsony komfortú parasztház volt, ezért egy fürdővel és konyhával rendelkező, teljes értékű melléképületre volt szükség”. (Kumiko Inui: Episodes, Inax, 2008)

„Amikor a megrendelő megkeresett a feladattal, teljesen lenyűgöztek a sorakozó gyönyörű fehér nyírfák képei, de amikor megérkeztem a tényleges helyszínre, csalódtam a jellegtelen tájban. Nehéz volt megtalálni azt az értéket, amiért valaki Tokióból képes idejönni erre a banális vidéki helyre, ebbe a rendetlenségbe”. (Kumiko Inui: Episodes, Inax, 2008)

„…a zöld kerítés, amely a patak mellett fut, a telek egyik oldalán félúton abbamarad. … Egy másik, fekete, rozsdás kerítés az északi határ mentén, a szilva bokrok között szintén félbemaradt, és ennek a kerítésnek is ismeretlen volt a tulajdonosa. A legrosszabb ebben a bizonytalan környezetben a főépület külseje volt, amelynek a felújítását félbehagyták”. (Kumiko Inui: Episodes, Inax, 2008)

„Az általam vállalt feladat inkább csoportosításra, vagy besorolásra hasonlít. Az elemek önmagukban nem voltak igazán rettenetesek, és a szomszédos elemek közti rendetlenség megtörése tudott némi változást hozni”. (Kumiko Inui: Episodes, Inax, 2008)

„A válaszfalak az átlók mentén négy részre osztják a teret, ezáltal egy olyan szobát kapunk, ahol a zöld és a fekete kerítés egyáltalán nem látszik, és mellette egy olyat, ahol a zöld kerítés tölti ki a látványt. Így az a különös helyzet jön létre, hogy két egymás melletti szobából teljesen különböző látvány tárul elénk”. (Kumiko Inui: Episodes, Inax, 2008)

„A gondosan komponált látványok következtében az a rész, amely eddig inkább szánalmasnak tűnt, a környezet élettel teli és hangulatos elemévé alakult”. (Kumiko Inui: Episodes, Inax, 2008)

Kumiko Inui kis háza (Kumiko Inui – Small house H) egy dologra, az épület szűk környezetének strukturálására koncentrál, minden további következmény már ebből fakad. Mivel a kitűzött célt szigorúan az épület belső alakításával éri el, érdemes nemcsak a külső, hanem a belső kapcsolatokat is elemezni:

Ebben a különös kis házban nem minden szokatlan, belső működése hagyományosnak mondható. Az egyes lakófunkciók helyeit ajtó és fal választja el, ezért a belső kapcsolatok mindegyike gyenge. A belső kapcsolatok eloszlása egynemű, egy alaprajzzal leírható vízszinteshálózata síkbeli. A helyek nagy nyílásokkal kapcsolódnak a nyitott külső terekhez, ebből következően a külső kapcsolatok minden irányban egyöntetűen közepesek. A külső kapcsolatok eloszlása egynemű, irányultsága vízszintes síkbeli.

A belső kapcsolatok elemzése egy szokásos lakóházzal összevetve nem mutat semmilyen különbséget, de ez megtévesztő, mert a terek formájáról nem esik szó. Ebben a kis épületben pont az a leglényegesebb, hogy Inui kifelé néző tereket hoz létre, amit úgy is fel lehet fogni, mintha egy eredendően nagyobb térnek csak egy része lenne zárt. Ezt a módszert alkalmazza másik munkájában, az öt lakásos Apartment I-ben (Kumiko Inui – Apartment I) is.

Ryue Nishizawa: Függőleges kert

„Ez a sűrű, magas társasházakkal és irodaházakkal zsúfolt negyedben álló épület két újságíró nőnek az otthona, akik a történelmi városi környezetben szerettek volna dolgozni és élni. Kifejezett kérésük volt, hogy legyen iroda, közös lakótér, saját szoba mindkettőjüknek, vendégszoba és fürdő. Az volt a benyomásom, hogy a program valahol az iroda, a lakás és a kollégium között van. A telek rendkívül kicsi, 8×4 méteres téglalap. Jobbra, balra és az utca túloldalán az épületek 30m magasak és a telekhatárra épültek, ettől a telek leginkább egy hegyek közé szorított kicsi, sötét völgyre hasonlít.
Feltételezve, hogy egy szokásos könnyűszerkezetes épület csak keskenyítené a már eleve keskeny hasznos teret a telken, alternatív lehetőség után kellett néznem. A koncepció végül vízszintes födémek rétegezéséből állt, így falak nélküli épületet tudtam létrehozni. A kertek és a szobák minden szinten párban vannak: a nappalinak, a fürdőnek és minden hálószobának saját kertje van. … Egészében egy falmentes, transzparens épület jött létre, amely a kedvezőtlen adottságok ellenére biztosítja a napfényes környezetet”. (A+U Architecture and Urbanism Journal 2013/5)

Nishizawa nem egyetlen építészeti elmélet megszállottja, munkája során a szituációhoz leginkább illő elképzelések közül válogat. A House & Garden (Ryue Nishizawa – House & Garden) esetében is a konkrét helyzet inspirálta, de a megoldás az elemzés szerint is szorosan kötődik a kortárs kísérletekhez:

A földszinti lakófunkciók egy légtérben vannak, ezért a belső kapcsolatok egyik része erős, másik része, a  szintenként és térben elválasztott alvó- és fürdőhelyek közötti gyenge. Az egyenlő súllyal szereplő gyenge és erős belső kapcsolatok eloszlása ezért többnemű, ötszintes hálózata térbeli. A külső kapcsolatok legtöbbjét alkotó homlokzati üvegfalak felülről és több oldalról zárt külső térre nyílnak, ezért erős kapcsolatok. A kis számban előforduló, csak felülről zárt külső terekre nyíló homlokzati üvegfalak közepes kapcsolatok. A külső kapcsolatok eloszlása ezért kivételekkel egynemű, tetőteraszokat is használó irányultsága térbeli.

A House & Garden több kortárs elmélethez kötődik. Két okból is negyedik generációs ház: nagyon sok külső teret használ, és alapvető célja, hogy kihasználja a házak közötti réseket. Kicsit felhő is, mert a belsőket mindenhol átmeneti tér veszi körül. Kicsit fa is, mert a szintek között sokszor úgy látunk át, mintha ágakon ülnénk. A neve szerint ház és kert, de ennél jóval több, mert ebben a szövetben minden elem hasonlóan fontos: a belső és a külső ugyanúgy, mint a növények és a bútorok.

Junya Ishigami: Transzparens terek

„Ez a ház arról szól, hogyan hozzunk létre kertet bent a házban és hogyan hozzunk létre tájat bútorokkal. … A ház nagyon egyszerű lett. Valójában csak egy emelt padló. … Olyan üres teret akartam létrehozni, amilyet csak lehet. … Két helyet terveztem: egy burkolt padlójút és egy földest. A kerten belül elrendeztem a fákat. A növények és a bútorok itt egyformán fontosak. Ebben a házban a bútorok és a növények teremtik meg az atmoszférát, nem a tér szerkezete. … Bár a szerkezet egyszerű, a tér maga összetett. A fák helye, magassága és fajtája mind éppúgy meghatározott, mint a bútorok helye. … A transzparens építészetben a beltér és a kültér egyformának látszik. A H házban a beltér egyszerre kültér és beltér. A bútorokat, falakat és fákat is mind egyenrangúnak tekintem. Számomra ez a transzparens építészet”. (Cathelijne Nuijsink: How to make a Japanese House; Nai Publishers, 2012)

Ishigami középületek és installációk tervezőjeként ismert elsősorban. Egy fiatal pár számára tervezte azt a családi házat (Junya Ishigami – House H), amely sok szempontból zavarba ejtően új, és oly mértékben felforgatja nem csak a lakásról, hanem a külső és belső terekről alkotott nézeteinket is, hogy mindenképpen érdemes elemezni:

A földszinti helyek egy légtérbe kerültek, ezért a belső kapcsolatok többsége erős. A galériaszinti hálófunkció kapcsolata a földszinti helyekhez közepes, az elválasztott fürdő és vécé kapcsolata a többi helyhez gyenge. A belső kapcsolatok eloszlása az erős kapcsolatok túlsúlya miatt kivételekkel egynemű, többszintes hálózata térbeli. A külső kapcsolatok legnagyobb része nyitott térre néző homlokzati üvegfal vagy nagy ablak, ezek közepes kapcsolatok. Az épület kis része, a különálló vizesblokk gyenge kapcsolatokkal rendelkezik. A külső kapcsolatok eloszlása ezért kivételekkel egynemű, irányultsága síkbeli.

Vannak épületek, amelyek kifognak a szabályokon. Olyan mértékben öntörvényűek, hogy még az értelmezésük is nehézségekbe ütközik, az elemzés sem mond róluk sokat. Ishigami háza leginkább a szerző szavaival és értelmezésében ragadható meg, miközben szemmel látható, hogy a House H ugyanazokról a kérdésekről szól, mint a többi kísérleti példa: a belső és a külső határok feloldásáról. Csak itt nem a határ alakul, hanem a belső tér válik részben külsővé. Ez könnyen megérthető, ugyanakkor nehezen elemezhető.

rövid összegzés

A bemutatott nyolc elmélet és nyolc terv sok tekintetben más és más, de sok közös is van bennük. Különböző a kiindulás, különböző az inspiráció forrása. Tsukamoto három generáció házait tanulmányozza, hogy azok hibáiból tanulva kialakítsa a negyedik generációs házak elképzelését. Jun Igarashi forradalmi attitűddel hirdeti meg a kényelmetlen szabadság eszméjét. Fujimoto két metaforája a felhők között élni és az élet a fán elfogulatlan kísérletezés eredménye. Nishizawa közösségi területei a helyszín történetének ismeretéből következnek, függőleges kertje egy vesztesnek tűnő szituáció átfordításából keletkezik. Kumiko Inui szintén rossz helyzetből merít inspirációt, bevonja a tájat, Junya Ishigami transzparens tere egy elméleti konstrukció, amely már régóta foglalkoztatja, és amelynek nem ez a ház az első megvalósult alakja.

A sokféle kiindulás folytatása érdekesen közelít egymáshoz. Mind a nyolc elmélet, és velük a házak is valami módon a határok megszüntetéséről szólnak. Igarashi a belső határokat törli el egy mozdulattal (Jun Igarashi – Rectangular forest), Fujimoto a belső teret határok nélküli faágakká alakítja (Sou Fujimoto – House NA), vagy derékszögű felhőkké lazítja azokat (Sou Fujimoto – House N). Tsukamoto a külső és belső határok jelentőségét kis lépésekkel csökkenti (Atelier Bow-Wow – House and Atelier), Kumiko Inui csak a külső határok eltüntetésével foglalkozik, de azokkal alaposan (Kumiko Inui – Small house H). Nishizawa ugyanezt teszi kevésbé radikálisan (Ryue Nishizawa – Moriyama House). Másik házában módszeresen bont el minden határt kívül és belül, amit csak tud (Ryue Nishizawa – House & Garden). Ennél radikálisabb már csak Ishigami tud lenni, aki minden eddigi megszokást felrúgva a külső teret beteszi a már amúgy is határtalan belső térbe (Junya Ishigami – House H).

Felelőtlenség lenne azt állítani, hogy ezek az építészek azért gondolnak és építenek hasonlókat, mert ők képviselik a korszellemet, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy ennyire különböző inspiráció után mégis milyen egységes a végeredmény. Majd az utókor eldönti, hogy korban és helyben egymáshoz közel álló építészek kis csoportja alkotott valami figyelemre méltót, vagy ők képviselnek valamit, ami a későbbiekben általános érvényű lesz.

RENDSZEREZÉS

A 40 kiválasztott épület mindegyike egy (időnként több) pontosan megfogalmazott kísérletről szól. A kísérletek nagyobb része a belső tereket érinti, de jelentős számú szól a külső kapcsolatokról, és van nem egy, ahol mindkét típus egyszerre van jelen. A legtöbb esetben valamilyen mértékben feloldódnak a belső térelhatárolások vagy a külső és belső tér határai. Ez a feloldódás hatással van a lakófunkciókra, leginkább az erős intimitást igénylő háló- és tisztálkodó funkciókra. Hatással van a tér belső elrendezésére, a szintek közötti közlekedésre és a biztonságra. További következmény, hogy sokszor felaprózódik a tér, és az egyes lakófunkciókra a szokásosnál kisebb és nem mindig a legalkalmasabb területek jutnak.

Ezek az eltérések nem csak úgy foghatók fel, mint a kísérletek negatív következményei, mint valami szükséges rossz. Az intimitás alacsonyabb szintje egyben a közösségi élet magasabb szintje. A sok függőleges közlekedés egyúttal a tér bejárásának élményével jár. A korlátok és mellvédek hiánya a szabadság (és a tér) érzetét növeli. A külső téren át megközelíthető helyiségek oldják a lakás zártságát. A felsorolás folytatható, minden negatív kijelentés mellé egy pozitív állítható. A hét különböző szempont szerinti rendszerezés tehát nem értékeket, hanem tulajdonságokat ír le, még ha európai szemmel elsőre értékítéletnek tűnik is.

átlátás

Vannak kisebb, és vannak nagyobb vizuális intimitást igénylő lakófunkciók, ezeket el lehet választani fallal, függönnyel, üvegfallal, födémmel és szintkülönbséggel, de akár elválasztás nélkül is kerülhetnek egymás közelébe. A lakáson belüli átlátásnak három fokozatát érdemes megkülönböztetni:

szokásos átlátás: az alvás, egyéni tevékenységek, a tisztálkodás és a vécé használat terei vizuálisan elhatároltak a lakás többi terétől.
közepes átlátás: a térelhatárolás az intim terekbe megenged bizonyos mértékű belátást, de a mindennapi használat során ez nem okoz konfliktust.
erős átlátás: az intim terek ugyanolyan részei a lakásnak, mint a közösségiek, mert a hálóhelyek és a tisztálkodás helyei nem, vagy csak üvegfallal különülnek el.

áthallás

Egyes lakófunkciókat védeni kell a zajoktól, mások pont olyan zajokat keltenek, melyektől a többit kell megvédeni. Az elválasztás történhet fallal, függönnyel, üvegfallal, födémmel és szintkülönbséggel. A lakáson belüli áthallásnak három fokozatát érdemes megkülönböztetni:

szokásos áthallás: az alvás és a vécé használat terei akusztikusan elhatároltak a lakás többi terétől, a munka, a játék és a vendégfogadás terei részben védettek csak.
közepes áthallás: a térelhatárolás az intim és a közösségi terek között megenged bizonyos mértékű áthallást, de a mindennapi használat során ez nem okoz konfliktust.
erős áthallás: az intim terek ugyanolyan részei a lakásnak, mint a közösségiek, a hálóhelyek és a tisztálkodás helyei nem, vagy csak függönnyel határolódnak el.

átközlekedés

A különböző lakófunkciók nem egyenlő mértékben érzékenyek az átközlekedésre, elsősorban az alvás és a tisztálkodás tereit szokás védeni. A lakáson belüli átközlekedésnek három fokozatát érdemes megkülönböztetni:

szokásos átközlekedés: a lakásnak csak a közösségi terein és közlekedőin keresztül lehet egyik helyről a másikra eljutni.
közepes átközlekedés: a lakás megenged átközlekedést az intim tereken keresztül, de a napi használat során ezek kikerülhetők, vagy nem okoznak konfliktust.
erős átközlekedés: a lakásnak vannak olyan intim terei, amelyeken keresztül nem kikerülhető közlekedési út vezet.

térzárás

A lakások általában egyetlen összefüggő belső teret alkotnak, ez alól még meleg és forró égövi területeken is kevés a kivétel. A lakás térzárásának két fajtáját érdemes megkülönböztetni:

egybefüggő: a lakás minden funkciója egyetlen összefüggő zárt térben van.
szétszakított: egyes lakófunkciók csak külső (fedett vagy nyitott) téren keresztül érhetők el.

használat

Minden bútor és berendezési tárgy használatához meghatározott méretű, általában vízszintes helyre van szükség. Ha ez a hely szűk, vagy több berendezési tárgy használati területe egymásra, esetleg közlekedő útra esik, illetve a hely nem vízszintes, a használat megnehezülhet. A használat nehézségének három fokozatát érdemes megkülönböztetni:

szokásos használat: minden funkció egymástól (és a közlekedéstől) függetlenül, egy időben tud működni.
kisebb használati nehézségek: a helyek esetenként alulméretezettek, lehetnek a használati területek között átfedések, de a lakás lényegi működése nem sérül.
közepes használati nehézségek: szűkös, vagy több funkcióhoz tartozó használati területek, ferde vagy lépcsős padló miatt a lakás csak a tervezett módon és határok között működik.

közlekedés

A többszintes lakásokat általában úgy tervezik, hogy a függőleges közlekedés a használat során ne legyen megerőltető. A mindennapi közlekedés nehézsége függ a szintek és a lakófunkciók elosztásától, és függ a közlekedésre szolgáló lépcsők, rámpák és létrák meredekségétől, szélességétől. A közlekedés nehézségének három fokozatát érdemes megkülönböztetni:

szokásos közlekedés: a nappali és hálófunkciók általában külön szinten vannak, egyszerű lépcső köti őket össze.
kisebb közlekedési nehézségek: szűkös lépcső, viszonylag sok szint, időnként egyes helyiségek nehezen (létrával vagy meredek lépcsővel) közelíthetők meg.
közepes közlekedési nehézségek: hosszú útvonal sok lépcsővel, meredek rámpa, csak létrával megközelíthető napi használatú helyiségek.

biztonság

Nincs a lakáson belüli és kívüli biztonságnak a világban általánosan elfogadott mértéke, sok múlik a kulturális szokásokon, például ami Japánban még biztonságosnak számít, azt az európai szabványok nem engednék meg. Az összehasonlítás alapja az európai felfogás, eszerint három fokozatot érdemes megkülönböztetni:

szokásos biztonság: minden olyan felületet mellvéd vagy sűrű korlát véd, ahonnan le lehet esni, a lépcsők átlagos meredekségűek, a hosszabb lépcsőkarokat pihenők szakítják meg, létrák nem szolgálnak közlekedésre.
kisebb biztonsági hiányok: meredek lépcső, létrás közlekedés, egyetlen csőből készült korlát.
közepes biztonsági hiányok: meredek rámpa, korlát nélküli galériák és tetőteraszok több szint magasságban.