Zafimaniry faházak

Madagaszkár közepén, ezer méternél magasabb hegyekben élik rejtett életüket a zafimaniry törzsek. Kis, 5-70 házból álló településeiket keskeny földutak kötik össze, de a heves trópusi esőzések miatt gyakran a szélesebbek sem járhatók teherautóval. Ilyen körülmények között az életmód is keveset változik az évszázadok során: az emberek minden évben kiirtják és felégetik az erdő egy részét, a földbe babot és kukoricát ültetnek, a kitermelt fából házat építenek maguknak és a terményeknek.

A faházakhoz vízszintes területre van szükség, ezért általában fennsíkokon építkeznek, a kisebb egyenetlenségeket alacsony lábazati résszel oldják meg. Az egy család részére készült, 4×5 méter alapterületű házak mindig észak-déli tájolásúak, belső rendjük is kötött: az északi térfél a “szent”, a déli a “profán”, a kettőt egy központi oszlop választja el. A déli, fapadlós részen van a tűzhely, ott tárolják a mozsarat és a konyhai edényeket; a délkeleti sarokban egy ágy van, a délnyugatiban a tyúkól. Az északi, gyékénypadlós részben fogadják a vendégeket.

Az épületek gerendáit paliszander fából (rosewood) készítik, és mindenféle kötőelem nélkül rakják össze. A tetőt lapított bambuszszárakkal fedik, de a fal egyes felületeihez is ebből szőnek jól szellőző térelhatárolókat. A zafimaniry házak híresek díszesen faragott ablaktábláikról és ajtóikról, de közelebbről látható, hogy minden simának látszó gerenda felületét finom, geometrikus díszítés borítja. A lábakon álló magtárak hasonlóak a lakóházakhoz.

A zafimaniry törzsek életében a drámai változást az 1960-as években az orvosok megjelenése jelentette. A higiénia javulásától megháromszorozódott a népesség, az irtásos-égetéses mezőgazdaság felélte a területeket, ma már nem ad sem elég terményt, sem fát a házépítéshez. A falvak lakói fafaragó tudásukat próbálják meg kamatoztatni: turisták számára készítenek dísztárgyakat.