Vainakh nemzetségi tornyok

A Kaukázus hegyvidékein már ötszáz éve, a tornyok fénykorában is megküzdöttek a termésért. A kopár hegyoldalakon teraszokat építettek, szekérrel hoztak termőföldet a völgyekből, az öntözéshez patakokat tereltek mesterséges mederbe. 60-90, főleg állattartással foglalkozó gazdaság alkotott egy klánt. Egy ilyen nemzetség nem csak gazdasági, harci szövetség is volt, mivel a termést meg kellett védeni az idegen népektől, de leginkább önmagukat a szomszédos klánok évszázados vérbosszújától. Ezért az épületek szinte erődök voltak.

Az építkezést csak az arra hivatott, toronyépítő kasztból származó mesterek vezethették, de maga az építés közösségi munka volt: az alapozás hatalmas, faragott kőtömbjein az egész falu dolgozott, és feltehetően a további munkákban is, mert úgy tartották, hogy ha egy torony nem készül el egy év alatt, akkor gyenge lesz.

Kétféle torony épült: egy 3-4 szintes, 6×6 méter alapterületű lakótorony kő fallal és fa födémmel, ebben az első (esetenként az első két!) szinten voltak az állatok, fölötte a család lakótere a tűzhellyel, legfelül tárolók és hely a vendégeknek. A másik torony karcsúbb (4-5 m) és magasabb (20-25 m) volt, ez csak harci célokat szolgált, szinte teljesen kőből épült, ennek köszönhetően sokszor teljesen épen megmaradt. Egy lakótornyot általában több őrtorony vett körül.

A 18-19. században alábbhagyott a klánok közötti harc, a férfiak is lemerészkedhettek a tornyokból a nők mellé. Rájuk ugyanis nem vonatkozott a vérbosszú, mindenki nem állhatott a lőréseknél íjjal vagy puskával, valakinek dolgoznia is kellett.