Bandiagara sziklalakások

Nem tudjuk, milyen házakban laktak a dogonok azelőtt, hogy a XIV. században elűzték a tellemeket, akik akkor már 300 éve éltek a Bandiagara sziklafal hasadékaiban, de a tellemek kőből és agyagból épült házai mintául szolgálhattak a későbbi építkezésekhez. A hely korábban sem volt lakatlan, kétezer éves sírok ma is láthatók a magasban. A dogon hódítók viszont a korábbi lakókkal ellentétben inkább a fal tövébe építették sűrű szövetű falvaikat, benne lakóházakon és magtárakon kívül középületekkel: van mecset és több szentély, kovácsműhely, malom, a falu vezetőjének (hogon) háza, az asszonyok számára egy menstruációs ház (punulu), és a híres férfiház (toguna), ahol meg lehet beszélni a közügyeket.

A lakóházak védett magánterületek, idegenek az előszobán túl nem látnak. A család a központi lakótérben eszik és alszik, innen már csak egy-egy kisebb tároló helyiség és a kerek konyha nyílik, amin keresztül fel lehet menni a többfunkciós tetőteraszra is. De a házak nem mindig ilyen szabályosak, mert ahogy növekszik a feleségek száma, úgy szaporodnak a terek is. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy serdülő korú gyerekek nem maradhatnak a házban, a fiúk általában új házba, a lányok valamelyik özvegy rokonhoz kerülnek. A fiúnak a férfi rokonok segítenek sárból, szalmából és trágyából vályogtéglát készíteni, falat építeni, villás tetejű fa oszlopokból és gerendákból födémet készíteni, gallyakkal, baobabfa kérgével és iszappal vastagon befedni, az elkészült házat bevakolni.

Megöregedni a dogonoknál nem nagy dicsőség: a már nemzőképtelen férfi kiköltözik az előszobába, onnantól az ő feladata a ház őrzése.