Tautra Mariakloster

S 17
Tautra Mariakloster
típus
hely
dátum
tervező

462 év reformáció után négy amerikai, két norvég és egy francia apáca a tautrai középkori romoktól nem messze ciszterci kolostort alapított. 1999-től hét éven át egy családi házban laktak, imádkoztak, egyeztették a terveket és jártak az építkezésre művezetni. Takarékosak voltak: az első elképzelésekhez képest 30 százalékkal csökkentették a monostor alapterületét; ahol lehetett, megszüntették a folyosókat, inkább helyiségeket tettek átjárhatóvá.

2006-ra elkészült az előregyártott szerkezetű, terméspalával burkolt fa épület. Alaprajza a középkori elődökhöz hasonlító, udvarokkal tagolt téglalap. A 18 nővér mindegyike külön szobában lakik, ezek két szinten kaptak helyet, a többi helyiség – a káptalanterem, a könyvtár, a konyha és étkező, a vendégszoba, az irodák és a szappangyártó rész – egyszintes. A templomtér leginkább az üvegezett tetejéről és különleges ácsszerkezetéről ismert, az oltár mögötti üvegfal skandináv szokás szerint a természet felé néz. Az apácák a képek tanúsága szerint nemcsak az építésben vettek részt élvezettel, szívesen dolgoznak, elmélkednek, énekelnek és zenélnek itt, nincs ellenükre a kortárs építészet.