Jun Igarashi – House O

E 02
Jun Igarashi – House O
típus
hely
dátum
tervező

A fiatal pár számára tervezett 112 négyzetmétereses épület környezetében nagyon alacsony az építménysűrűség, ám a lakók még az elvétve előforduló kéretlen pillantásokat is szerették volna elkerülni. Az építész eredeti elképzelése egy kompakt, négyzet alaprajzú kubus volt, melyben a funkciókat a telekhatáron futó út, a meglévő kert és a benapozási igények szerint akarta kiosztani. Ez azonban egyenlőtlen szellőzést és benapozást eredményezett, ráadásul sok felesleges közlekedővel lehetett volna csak megoldani.

Igarashi ezért inkább apró dobozokra osztotta a házat, hogy minden funkció különálló, megfelelő méretű teret, és elegendő homlokzati felületet kapjon. A hokkaidói hideg időjárás miatt szétszórt tömegekből álló struktúra nem jöhetett szóba, a dobozokat össze kellett kapcsolni. A központi, nagy belmagasságú nappali térből a többi funkció ujjszerűen ágazik ki minden irányban. A dobozok mind különböző belmagasságúak és megvilágításúak, folyosók nincsenek, csak egymásba metsződő terek. Az épület csápjai között pációk jönnek létre. Ezek a pufferzónák télen a széltől, nyáron a túlzott napsütéstől védik a házat, az év nagy részében jól használható átmeneti terek, és nem utolsósorban még a belátást is korlátozzák.