Beléni tutaj- és cölöpházak

A perui Iquitos világelső: a legnagyobb város, amely nem érhető el közúton. Bár van két repülőtere is, a közlekedés, a kereskedelem és szinte minden a vízhez kapcsolódik. Jellemző, hogy a piacon több mint ötvenféle őshonos hal és egyéb vízi élőlény kapható.

A félmilliós város legnagyobb részét elkerüli az árvíz, de Belén (Betlehem) kerületének 14 ezer lakosa az ártérbe építette a házát, így az Itaya folyó vízszintjének 5-6 méteres ingadozására sajátos megoldásokat kellett kialakítaniuk. A magasabban fekvő területeken, ahol csak 3 méteres az ár, egyszerűen lábakra állítják a házakat, de még így is előfordul, hogy fel kell költözniük az emeletre. A mély fekvésű részeken ez már nem elég, ezért balsafa rönkökből készült tutajra építik a házat; minden oldalon oszlopokat  vernek le a mederbe, és ezekhez kötik ki az építményt, hogy az áradás idején el ne ússzon.

Az 5-8 méter széles és 6-10 méter hosszú, favázas, nyeregtetős, pálmalevéllel fedett épületekben 2-5 család lakik. Manapság a hagyományos anyagokat újakkal vegyítik, a deszkákon és pallókon kívül megjelenik a fém hullámlemez, a falakat egy kortárs mozgalom keretében élénk színűre festik. Belül kevesebb a korszerűsítés, mint kívánatos lenne: elektromos áram nincs a házakban, mint ahogy a vezetékes víz, a csatornázás és a szemétszállítás sem megoldott, így minden emberi melléktermék a vízben végzi, komoly fertőzéseket okozva.

A család minden tagjának van evezős vagy motoros kenuja, ezzel közlekednek, kereskednek, szállítanak árut. A gyerekek is inkább evezéssel vagy fürdéssel töltik az idejüket, mint tanulással, így nem csoda, ha a népesség 70 százaléka analfabéta.