Takefumi Aida – Toy Block House X

C 39
Takefumi Aida – Toy Block House X
típus
hely
dátum
tervező

Takefumi Aida 1979 és 1984 között tíz Toy Block House tervét készítette el. (Ezek közül a kilencedik nem valódi épület, hanem egy babaház-pályázatra készült speciális alkotás.) Az egymás után megvalósuló házak közös karakterjegye, hogy tömeg- és téralakításuk nagyléptékű geometrikus elemek – építőkockák – „egymásra rakása” révén történik. A valóságban természetesen nem különálló tömbökről van szó, hanem egyfajta markáns, geometrikus tagolásról, amit az tesz lehetővé, hogy  az alaprajzi szerkesztés már eleve tiszta, képletszerű egységekre bontja az épületet.

Aida finoman tükrözteti az absztrakciókat azáltal, hogy az építészetből elvont játékkockák világát visszahelyezi a valódi házak léptékébe. A 189 m2-es telken 276 m2 hasznos alapterületet épít be (pince, földszint, emelet). A vasbeton rugalmas téri adottságai megkönnyítették a már-már szobrászi plaszticitás létrehozását. A homlokzati nyílászárók szinte organikusan adódnak a kihagyott vagy hátrébb húzott tömbök negatív terében. Klasszikus, tiszta homlokzatsíkok nincsenek; az épületfrontokat dinamikus, kubista plasztika uralja, néhány erőteljes tiszta színnel ellenpontozva a jellemzően világos, monokróm egységet.

A tíz Toy Block House közül ez az utolsóként megvalósult a legtagoltabb, legösszetettebb. Aida épületsorozata egyfelől metabolista előképeket sejtet (pl. Nakagin-torony), másfelől a hűvös modernizmussal szembehelyezkedő posztmodern építészet gazdag reflektivitású világképéhez is kapcsolható.