Haida hosszúház

A haidák, hasonlóan a tlingit, nuxalk, és a kwakwaka’wakw (vagy ismertebb néven kwakiutl) északnyugati partvidéki indiánokhoz, híres halászok, bálnavadászok, és nem utolsó sorban rettegett harcosok voltak. 16-18 méteres harci kenuikat egy darab fából faragták ki, ahogy fából készítették a “páncélt”: a sisakot, szemellenzőt, mellvértet is.

A hajóépítéshez használt óriás tuja (más néven vörös cédrus) könnyű és erős, jól hasítható és nem korhad. A gallyai olyan rugalmasak, hogy kötélnek használhatók, a lefejtett kéregből takarót és ruhát lehet készíteni. A házak is ebből a fából készültek, megmunkálásukhoz kő és szaru élű fejszét, bárdot, vésőt, fakalapácsot, a csiszoláshoz cápabőrt használtak.

Amikor elkészült a ház, felállították elé a család származását és fontosságát hirdető festett-faragott totemoszlopot. Ehhez kötődött a legnagyobb haida ünnep, a potlacs (potlach), amikor a nemzetség óriási lakomát rendezett. A család kérkedett a vagyonával, emberek százait ajándékozta meg, és sok ajándékot (akár prémeket és kenukat) el is égetett, mígnem a kanadai kormányban ez olyan visszatetszést keltett, hogy az ünnepet 1885-ben betiltotta.

Két, egymáshoz hasonló, közel négyzet alaprajzú, 12-18 méteres nyeregtetős háztípus alakult ki. Egy átlagos, 15×15 méteres házban 30-40 ember lakott, a nagyokban ennek többszöröse is. A belső tér közepe le volt süllyesztve, itt főztek és ettek. A tűz folyamatosan égett, a füst elvezetésére egy állandóan nyitott négyzetes nyílás készült a tetőn. Az ezt körülvevő, eredeti magasságú részen voltak az alvóhelyek és a tárolók. A házba a totemoszlopba vágott nyíláson keresztül lehetett belépni.