Gassho típusú minka

A japán falusi háznak, a minkának, számos változata ismert. Más területektől eltérően a gassho típusnak majdnem 60 fokos zsúpteteje van, hogy ne álljon meg rajta a nagy hó. Nevét is a jellegzetes tetőformájáról kapta, a gassho jelentése imára kulcsolt kéz. A házak gerince az észak-déli irányban elnyúló keskeny völggyel párhuzamosan áll, így a szalmatető elegendő napfényt kap keletről és nyugatról, és a nyeregtető nagy felületei sincsenek kitéve az erős északi szélnek. Az egyik oromfalhoz mindig házi oltár, a másikhoz mellékhelyiség kerül, a szomszédnál pont fordítva: így oltár néz oltárt, mellékhelyiség mellékhelyiséget.

Az alapozást, a tetőt és a fedést a helyiek maguk készítik, az földszint faragott és megmunkált vázszerkezetét az időnként a faluba érkező szakavatott ácsok. A tető nyers szarufáit a talpszelemen mélyedéseibe állítják, felső végeiket kötelekkel kötözik egymáshoz. A vázszerkezet oszlopai jellemzően egy kenenként (hagyományos japán mértékegység, 1 ken = 1,82 m)  állnak, a gerenda 5-7 méteres fesztávot hidal át.

A házak alapterülete a 3,5×7 kentől 7×12 kenig terjedhet. A nagyméretű épületekben többgenerációs családok laknak együtt. A ház belső tere egy földpadlós és egy megemelt, fapadlós részből áll. A földpadló az istálló és a munka helye, a megemelt területen osztozik a konyha és 4 szoba: a nappali, a vendégszoba, a háló és a buddhista házioltár helyisége. A padláson régen selyemhernyót tenyésztettek, amely jól kiegészítette a hegyvidéki területen csak szűkös megélhetést biztosító rizstermesztést.

A házforma a 17. században alakult ki, a tetőfedés időnkénti cseréje, a hóeltakarítás és a nyári tűzőrség azóta is közösségi feladat a falvakban.