Csukcs valkaran

Csukcsföld több meteorológiai rekordot is tart: itt van a legtöbb hurrikán, a legsebesebb szél és a leghosszabb napsütésmentes időszak. Télen mínusz 60 fok van, nyáron akár plusz 5-10 is.

Az itt élő csukcsok egy része nomád rénszarvaspásztor, a többiek a partvidéken letelepedett tengeri vadászok voltak. Ők fókahájjal (vagy nyílt tűzzel) világítottak, rozmárbélből készítették a vízálló kabátjukat és bálnacsontból építették a téli szállásukat. Ezt a technikát a Bering-szoros túlpartján élő inuitoktól (eszkimóktól) tanulták, a két part között csak 86km a távolság, de novembertől májusig ezt is jégpáncél borítja.

Fa és kő híján abból építették a kunyhót, ami volt: a félig földbe vájt valkaran váza bálnaállkapcsokból és bordákból épült, amire földet és gyepet hordtak. Az általában négyzetes alaprajzú, kupolaszerűen fedett térben a padlóra csontokat, gallyakat terítettek, középen égett a tűz, akörül aludtak. A kisebb kunyhók 4-5 méteresek voltak, de a nagycsaládok akár 15-25 méteres valkarant is építettek. Bejutni nyáron a tető közepén hagyott füstlyukon keresztül, télen egy alagúton át lehetett.

A huszadik században már nem épültek valkaranok, ma pedig szinte nyomukat se látni. A tengerparti csukcsok vagy városba költöztek, vagy a nomád rokonaikhoz hasonlóan bőrökkel fedett sátorban (jarangában) élnek.

A képeken a valaha a Bering-szoros túlpartján élő inuitok téli szállásának romjai láthatók (Point Hope, AK, US).